– András testvér, a Taizéi Közösség tagjának helyszíni beszámolója
December 28. és január 1-je között rendezik Bázelben az európai fiatalok Taizéi találkozóját. András testvér, aki 14 éve él Taizében az ökumenikus közösség tagjaként, jelen van a nemzetközi rendezvényen a magyar fiatalokkal.
Idén 40. alkalommal tartják meg az immár hagyománnyá vált találkozót a Taizéi Közösség szervezésében. 20 ezer fiatal érkezett a svájci városba, akiket Svájcban, Németországban és Franciaországban helyeztek el családoknál. 5 ezer lengyel, 2,5 ezer ukrán, olaszok, németek és franciák is nagy számban jelen vannak a programon. Magyarországról közel 400-an, de a határon túlról, Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről és Kézdivásárhelyről is érkeztek fiatalok.
A résztvevők a délelőttöt a fogadó egyházközségekben töltik, ahol más országok fiataljaival és a helyiekkel együtt imádkoznak és kiscsoportban beszélgetnek megadott bibliai részletekről és Alois testvér, a Taizéi Közösség elöljárója 2018-as javaslatairól. Délben Bázelben a városközpont különböző templomaiban gyűlnek össze közös imára. Délutánonként választható műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt. Este pedig egy nagy sport- illetve kiállító-központban vannak programok a fiatalok számára.
(sv)
All the contents on this site are copyrighted ©. |