Ferenc pápa homíliája az elhunyt bíborosokért és püspökökért bemutatott szentmisén: kezeik áldást adtak, szavaik vigasztaltak

Ferenc pápa november 4-én délelőtt fél tizenkettőkor szentmisét mutatott be a Szent Péter bazilika katedra oltáránál az eltelt 12 hónap során elhunyt bíborosok és püspökök lelkiüdvéért. A Szentszéki nagykövetek mellett jelen voltak a Római Kúria bíborosa és püspökei. Az elhunyt hét bíboros - Carlo Furno, Julio Terrazas Sandoval, George Cottier, Giovanni Coppa, Loris Capovilla, Silvano Piovanelli e Franciszek Macharski - mellett Ferenc pápa megemlékezett még 136 elhunyt érsekről és püspökről is.

Megújítjuk elismerésünket keresztényi és papi tanúságtételükért

„Novemberben a keresztény ember gondolata a halálon túli életre irányul és elsődlegesen az Úrral való végleges találkozásra – kezdte homíliáját Ferenc pápa. Ő lesz a bíránk, akinek  az irgalmasság és a könyörületesség a legfőbb jellegzetessége. Miközben az Atya irgalmas jóságára bízzuk őket, megújítjuk az elismerésünket a keresztényi és papi tanúságtételükért”.

Elérték céljukat, a szeretet bizonyosságát        

„Ezek a testvéreink – folytatta a pápa – elérték a céljukat, miközben szolgálták az egyházat és  szerették az Urat, hiszen a szeretet bizonyosságába jutottak melyről Pál apostol a rómaiakhoz írt levelében így tanít: Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség? Üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély vagy kard? (Róm 8,35). Azt is tudták, hogy a mi földi zarándokutunk az atyai házban éri el a célját, a nyugalmat és a békét”.

Az „Íme, itt vagyok!” válaszukkal Krisztus papi szolgálatának részesévé lettek

Ferenc pápa ezután a papi életút állomásairól elmélkedett, „mely születésünkkel a világra jöttünket, keresztségünkkel pedig a kegyelemre eljutásunkat jelentette. A papok számára sajátos mozzanat volt az Úr hívására adott „Íme, itt vagyok!” válasz, ami által Krisztus papi szolgálatának részesévé  lettek. Haláluk óráján pedig az utolsó „Íme, itt vagyok!” válasszal azzal a Krisztussal egyesültek, aki az utolsó óráján az Atya kezébe ajánlotta önmagát”.   

Krisztus nyájának a pásztorai voltak

„Krisztus nyájának a pásztorai voltak és az ő követésében a rájuk bízott Isten népére szentelték az életüket, a szentségekkel megszentelték és az üdvösség útján vezették őket. Atyai szeretettel arra törekedtek, hogy mindenkit szeressenek, különösen a szükséget szenvedőket. Éppen ezért most az életük végén azt gondoljuk, hogy az Úr kedvét leli bennük és mi velük együtt majd szemtől szembe találkozunk az Atya ragyogó és irgalmas arcával, mint egy egészen elégő áldozatban”.

Kezeik áldást adtak és feloldoztak, szavaik vigasztaltak és könnyeket szárítottak fel

„Szolgálatukkal belevésték a hívek lelkébe a vigasztaló igazságot, hogy az Úr kegyelem és irgalom a választottai számára. Az irgalom és megbocsátás nevében kezeik áldást adtak és feloldoztak, szavaik vigasztaltak és könnyeket szárítottak fel, jelenlétük pedig Isten jóságának ékesszóló jelévé vált. Közülük néhányan arra kaptak meghívást, hogy hősies körülmények között tegyenek tanúságot az Úr evangéliumáról. Ebben a szentmiseáldozatban hálát adunk az Istennek mindazon javakért, amiket az Úr művelt általuk számunkra és az egész egyház javára”.   

Velük együtt szemtől szembe találkozunk majd az Atya ragyogó és irgalmas arcával

„Krisztus húsvéti misztériuma révén az ő haláluk valójában belépés az élet teljességébe és most még jobban testvéreinknek érezzük őket, mert a halál révén a látszólagos eltávozásuk mellett Krisztus és a Szentlélek hatalmának erejében még jobban egyesülünk velük. Az élet kenyerével táplálkozva szilárd reménnyel várjuk a napot, amikor velük együtt  szemtől szembe találkozunk az Atya ragyogó és irgalmas arcával” – zárta homíliáját Ferenc pápa az utóbbi egy évben elhunyt bíborosokért és püspökökért bemutatott szentmisén.

(vl)