Ferenc pápa az Isteni Irgalmasság napjának vigíliáján: minden egyházmegyébe az irgalmasság művét!

Virrasztással Húsvét nyolcadnapján is

A nagy ünnepekre az egyház virrasztással készül, így most Karácsony, Húsvét és Pünkösd virrasztásán túl a feltámadás nyolcadnapi ünnepe, az isteni Irgalmasság vasárnapja is vigíliával kezdődött Rómában. Szombaton már délután fél ötkor filmvetítés, tanúságtétel, ima és ének hangolta a Szent Péter téren összegyűlt híveket, majd hat órakor kezdődött Ferenc pápa jelenlétében maga a virrasztás. Öt „momentumból” állt össze az imaest: szentírási olvasmány, elmélkedés, ima és ének egy-egy blokkjai váltották egymást. Az elsőben Izajás próféta ismert buzdítása hangzott el: „Ne félj, mert én megváltottalak, neveden szólítottalak és te hozzám tartozol…, én újjáalkotok mindent, a pusztában utat nyitok a számodra”. A Biblia szavát a nagyszombati zsolozsma olvasmányos imaórájának elmélkedése követte.

Az ókeresztény egyház gondolatával

A névtelen ókeresztény szerző nagyszombat csendjéről elmélkedik és Krisztus alvilágra szállásában az Atya irgalmasságának legnagyobb jelét látja: „Mi történt? Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király. Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot. Először is az ősszülőket, mint elveszett, de megtalált bárányokat keresi fel. Azokat akarja felkeresni, akik a halál teljes sötétjében és árnyékában vannak fogva tartva, egyenesen a rabságban levő Ádámhoz és Évához megy, és megszabadítja a szenvedésektől Ádámot Isten, aki szintén az ő Fia. Elmegy hozzájuk az Úr, és magával viszi a kereszt győzelmi jelvényét. Mihelyt Ádám ősatyánk megpillantja őt, bűnbánón mellét veri ámulatában, és ezt kiáltja oda a többieknek: „Az én Uram legyen mindnyájatokkal!” Erre maga Krisztus felel így Ádámnak: „És a te lelkeddel!” Majd kézenfogva életre kelti őt e szavakkal: „Kelj életre álmodból, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyogott!”.

Nazianszi Szent Gergely, Szent II. János Pál pápa, Szent Maximosz hitvalló elmélkedései után Szent Fausztina Kowalska nővér naplójából hangzott el részlet:

„Szeretnék egészen irgalmaddá változni, s élő képmásod lenni, Uram; Isten e legfelségesebb tulajdonsága, végtelen irgalma jusson el szívemen és lelkemen keresztül embertársaimhoz. Segíts meg, Uram abban, hogy szemeim irgalmasan nézzenek, hogy sohase gyanakodjak, s ne ítéljek külső látszat alapján, hanem lássam meg azt, ami felebarátaim lelkében szép, és legyek segítségükre. Segíts meg, hogy irgalmas legyen a hallásom, hogy figyeljek mindig felebarátaim szükségleteire, hogy füleim ne legyenek közömbösek szenvedéseik és panaszaik hallatán. Segíts meg, Uram, hogy irgalmas legyen a nyelvem, hogy sohase szóljak felebarátaimról lenézően, s negatívan, de mindenki számára legyen vigasztaló és megbocsátó szavam. Segíts meg, Uram, hogy irgalmasak legyenek a kezeim, telve jó cselekedetekkel, hogy felebarátaimnak csak jót tegyek, s a nehéz, fáradságos munkákat magamra vállaljam. Segíts, hogy lábaim is irgalmasak legyenek, hogy siessek mindig felebarátaim segítségére, legyőzve saját kimerültségemet és fáradtságomat. Valódi pihenésem a felebarátaim szolgálata legyen. Segíts meg, Uram, hogy irgalmas legyen a szívem, hogy együtt érezzek felebarátaim minden szenvedésével. Szívem nem zárom el senki elől. Őszintén fogok barátkozni, még azokkal is, akikről tudom, hogy jóságommal vissza fognak élni, én pedig bezárkózom Jézus legirgalmasabb Szívébe. Hallgatok saját szenvedéseimről. Irgalmad pihenjen bennem, ó, Uram!”- hangzott el Szent Fausztina nővér naplójából".

Isten az ő Fiában az irgalmasság leleményességével jön elénk

Az irgalmasság-vasárnapi evangélium elhangzása után Ferenc pápa beszédében az isteni irgalmasság tulajdonságairól elmélkedett. Hálával emlékezett II. János Pál pápára, aki nagyon eleget akart tenni Kowalska nővér kéréseinek.  Milyen sok arca van Isten irgalmasságának, mellyel ő felénk fordul! Nem tudunk betelni az ő teremtő leleményességével, amivel ő elénk jön nagy szeretetében! „Isten kinyilatkoztatta többször is az ő nevét és ez a név az irgalmasság – hangsúlyozta a pápa. Amilyen nagy és végtelen az Isten természete, olyan nagy és végtelen az ő irgalmassága. A Bibliát lapozgatva azt találjuk, hogy az irgalmasságának első arca az ő közelsége a népéhez, mely elsősorban segítségként és oltalomként mutatkozik meg.

Isten gyengédségében az arcához emel bennünket

Ahogy Ozeás próféta leírja:  „Puha kötelékekkel vonzottam őket, a szeretet kötelékeivel. Olyan voltam hozzájuk, mint aki arcához emeli a csecsemőt; lehajoltam hozzá, enni adtam neki” (Oz 11,4). Ez a szülők ölelése gyermekeik felé. Nagyon kifejező a kép! Isten gondjába vesz mindnyájunkat és arcához szorít bennünket. Ez az ő gyengédsége, amit a mai világ annyira elfelejtett! - emelte ki a pápa, majd személyes vallomásként tette hozzá: „Erre a szóra gondoltam, amikor megláttam a jubileum logóját: Jézus nemcsak vállára veszi az emberiséget, hanem a saját arcához szorítja Ádámnak az arcát, olyannyira, hogy szinte eggyé válnak.  

Mi magunk váljunk az irgalmasság eszközeivé

Isten mindenben együtt tud érezni velünk, ahogy a zsinat tanítja a „Gaudium et spes” konstitúcióban: "Isten Fia ugyanis megtestesülésével valamiképpen minden emberrel egyesült. Emberi kézzel dolgozott, emberi értelemmel gondolkodott, emberi akarattal cselekedett, emberi szívvel szeretett. Szűz Máriától születvén valóban egy lett közülünk, a bűnt kivéve mindenben hasonló lett hozzánk”. Jézusban tehát kezünkkel érinthetjük az Atya irgalmasságát, de arra indít bennünket, hogy mi magunk váljunk az irgalmasság eszközeivé. Beszélni könnyű az irgalmasságról, de sokkal elkötelezőbb tanúságot tenni róla, pláne egy egész életen át - nyomatékosította a Szentatya.   

Az irgalmasság arcvonásai az együttérzés, a megosztás, a megvigasztalás és a megbocsátás      

Isten sokféle arcát mutatja még az irgalmasságának, mint amilyen az együttérzés, a megosztás, a megvigasztalás és a megbocsátás. Aki ebből többet kap, többet is adjon, senki nem tarthatja meg azt magának. Ez egy tűz, mely perzseli a szívet és szinte szeretetre kényszerít. Az irgalmasság soha nem áll meg, nem mozdulatlan, hanem az elveszett keresésére indul és amikor megtalálja azt, örömre gyullad. Az irgalmasság képes az emberek szemébe nézni, mert minden egyes ember értékes és egyetlen.      

Az a hit, mely nem képes az Úr sebeibe lépni, nem hit!

Testvéreim, ez az irgalmasság nem hagy bennünket nyugton, mert Krisztus szeretete sürget minket, hogy mindazok segítségére siessünk, akiknek szükségük van arra, hogy az Atyával kiengesztelődjenek. Engedjük, hogy ez a szeretet vezessen bennünket, hiszen hallottuk – tette hozzá szabadon a pápa – hogy Tamás mennyire makacs volt, nem hitt és csak akkor jutott hitre, amikor megérintette az Úr sebeit. Az a hit, mely nem képes az Úr sebeibe lépni, nem hit! Az a hit, mely nem képes irgalmas lenni, miként az Úr irgalmasságának a jelei a sebhelyek, az nem hit! Az csak egy eszme, egy ideológia! A mi hitünk ellenben megtestesült az emberré lett Istenben, aki értünk „bűnné lett”, aki értünk sebesedett! Hogy igazi legyen a hitünk, oda kell járulnunk hozzá, meg kell simogatnunk és érintenünk, és meg is kell hajtani a fejünket, hogy mások megérinthessék a mi sebhelyeinket” – fejezte be beszédét Ferenc pápa, majd áldást adott.

Minden egyházmegye állítsa fel az irgalmasság művét!

Áldás után azonban egy korábbi ígéretének eleget téve elmondta egy mély vágyát: „Milyen szép lenne, ha az Irgalmasságának ebben a szentévében, minden egyházmegyében lenne az irgalmasságnak egy műve: egy kórház, egy idősek otthona, egy árvaház, egy iskola, ahol még nincs, egy gondozóhely a szenvedélybetegek, a drogfüggők számára! Szép dolog lenne, ha minden egyházmegye gondolna erre, ha az élő irgalmasságnak eleven emléket állítana az élő Jézus egy sebeként az Irgalmasság éve számára! Gondolkodjunk ezen és beszéljünk erről a püspökökkel! –zárta beszédét a pápa.

(vl)