Könyv Ferenc pápa szavainak a szívéről – P. Vértesaljai László jegyzete

Érdekes és mégis fura könyvet vettem ma reggel a rádióba jövet „Ferenc pápa szótára” címmel. Hát nem elég a spanyol és olasz szótár, hogy megértsük őt? – kérdezhetnék gyorsan vissza, éppen az ő stílusával. De igen - válaszolok rögtön - megértenénk, de talán nem értenénk meg egészen jól. Valahogy úgy, mint amikor valaki beszéli mások nyelvét, megérti őket és megérteti magát. De ha jól beszéli azt a nyelvet, tehát érti a szófordulatokat és a nyelvjátékokat is benne, akkor jól megérti azt a nyelvet. És őt sem értik félre. Ez pedig jó dolog, a lélek is megnyugszik benne. Jézustól lessük csak el ezt a nyugodt pillanatot, ahogy a küldetéséről beszámol az Atyának a főpapi imájában: „Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is felismerték, hogy te küldtél. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen, s én is bennük legyek.” (Jn 17, 25-26).

Tehát ezután is megismerteti, most 2016-ban is, amikor az ő Péterét ma Ferencnek hívják.   

A kereszténység kétezer év óta fáradozik azon, hogy jól értse Jézust. Ez az első legfőbb feladata, aztán ebből adódóan kell ezt az értést jól megvalósítania. Csak akkor tudom jól megélni a krisztusi életemet, ha jól megértettem őt. Nos, ezt az értést számunkra négy megközelítés adja, a négy evangélistáé. Mindegyik a maga módján, a maga konkrét helyzetéből, adott hallgatóságát szem előtt tartva értette meg Jézust és adta vissza a saját tipikus képeivel. Négy más és más rákérdezés és négy felelet, a felszíni eltérések ellenére a mélyben együttesen adja meg egyetlen személynek, a názáreti Jézusnak emberszóba testesített teljességét. Megbízhatóan.

A márki Jézus jó megértéséhez először az emberi szerzőt kell megismernem. A jánosi Jézushoz Jánost is ismernem kell. Mint ahogy II. János Pál pápa üzenetének pontos értéséhez elengedhetetlen feltétel azt tudni, hogy ő lengyel és akkor élt, amikor az egyik szörnyű diktatúra egy másik szörnyűnek adta át a helyét. Üzenete is ebből az összefüggésből, lengyel népének e néptragédiák ellenére vallott hűséges és máriás Krisztus-értéséből válik érthetővé.

Vagy talán eltekinthetünk attól, hogy XVI. Benedek pápa évtizedeken át egyetemi katedrán teológiát tanított, majd pedig itt Rómában hittani igazságot őrzött, mígnem Péter székébe ült?

Kellenek ezek az „értés-szótárak”! Még egy családon belül is, ahol kiadatlan szájhagyomány őrzi azt, s amit a kívülállók nem értenek, de a körön belül a legmélyebb identitást éppen ezek a félszavak és szemhunyorítások jelentik.

Csak egyet emelek ki a vocabolario-ból, Ferenc pápa szótárából, rögtön az első szavát a bemutatkozásakor, amit a fogalmak szintjén jól ismerünk: Buona sera! Jó estét! Hogy mit is akart mondani a „Dicsértessék a Jézus Krisztus!” helyett, ahhoz az ő szívébe kell lesni. És Buenos Aires szívébe, aztán Argentína, míg végül Dél Amerika szívébe éppúgy bele kell leskelnünk.

Az európai katolikus értelemnek nem kellett nagy földrajzi távolságot bejárnia, hogy a lengyel és német mentalitást és az annak az emlőjén fakadt két képviselőt megértse. De aki a saját bevallása szerint „majdnem a világ végéről jött”, ott bizony nagyobb erőfeszítés szükséges. Ezt ő maga mondta. Mert ott valahogy másképp beszélnek, valamiként máshogyan gondolkodnak. Ott az a latin világ nem európai szabványok-kánonok szerint gondolkodik. És nem is a Vatikán mintájára. A templomot és városházát egymástól elválasztó francia felvilágosodás ott másképp működik. Mindkettőbe az utcáról lép be oda a „pueblo”, a nép. Kalaplevéve, bocsánat, sombrero-meglengetve köszönnek: Buenos dias!-t és  buenos tardes!-t. Emlékszem, ez a köszönés nagyon meglepte a világot, naná, persze engem is. A pápaválasztás pillanatában a Kossuth rádió stúdiójában ültem és közvetítettem, jezsuita a jezsuitát, igaz nem megrendelésre mentem, de itt, ennél a köszöntésnél lemaradtam. Csak az érzés maradt meg bennem, hogy az első szava az egész világot átöleli. Pontosan úgy, ahogy Péter Jézustól vett a nagy missziót: Menjetek el az egész világra és hirdessétek minden teremtménynek! Mindenkinek. Nem sokaknak. Mindenkinek! Akik számára a nap reggel felkel és este lebukik. Ahogy Jorge Mario Bergoglio számára. Ő Buenos Aires érsekeként egyszerű szavakkal szólt és mindenki értette és megértette. A laudétur-t nem érti mindenki. Még nálunk sem. Még a dicsértesséket sem mindenki. Ám a Jó estét!? Az közös kincs. A megszólítás összefog és fogjon össze bennünket. Ez az egyszerű emberség, valahogy a teremtettségünk őstalaja. Jóféle humusz. Benne megterem az élet. Egyszerű emberséggel megérinteni az egész emberiséget! Nyugodtan, egészen normálisan, ahogy a názáreti Jézus tette. Mondom: normálisan. Rám is köszön a Jó estét! ferencpápás címke magyarázó szava: normálisság! Ahogy a filadelphiai karitász öregotthonában vizet tölt a poharakba, ahogy éjféltájt széket hoz az ajtaja előtt strázsáló svájci gárdistának, ahogy ismerősöket és ismeretleneket is maga hív fel telefonon, mindez egyszerű. Azonnal érthető. Ahogy két éve, alig egyhónapos pápaként a fiatalok börtönében itt Rómában válogatás nélkül megmosta a fogvatartott fiúk és lányok lábát. Hétköznapian, normálisan. Egyképpen értették azt a foglyok és a fegyőrök is. Ferenc pápa nyelvét, bár furcsa egy dialektus, megértik az emberek. Csak azok nem értik meg, akik nem akarják megérteni. Ennek a sajátos nyelvjárásnak az alapszókészletét azok a gesztusok adják, amit Jézus és Assisi Ferenc bárhol is voltak, mindig a szív leleményességével kínáltak oda mindenkinek: keblüket, falat kenyerüket, köntösük szegélyét, könnyeiket, sebzett kezüket, önmagukat. Amikor a világ érti magát, ezt a nyelvet beszéli.

(vl)