Irgalom és könyörület – P. Vértesaljai jegyzete Fidel Castro és Ferenc pápa találkozásáról

Ferenc pápa vasárnap délelőtt a hírhedt Forradalom terén belenézett félmillió kubai szemébe. Vajon mit látott a pápa ezekben a szemekben, a távolság ellenére és túl az ünnepi lelkesültségen? Viszont egészen közvetlen közelről láthatott tizenöt kisgyermeket, elsőáldozó kisfiúkat és kislányokat, akiknek Jézust nyújtotta. Mi parázslott azokban a gyermek-szemekben?

Ferenc pápa a vasárnapi mise után belenézett egy idős ember szemébe. Az otthonában kereste fel, mert a kitüntetett személy már nem egészen lát jól és főleg rosszul hall. Fidel Castro a vendéglátó, aki nemrég, augusztus 13-án töltötte be 89. évét. A 78 éves argentin pápa a 89 éves volt népvezérnél!

Ferenc pápa nem válogat, nem válogat a személyekben, ahogy elődei sem tették ezt. Ő nemcsak fogad, hanem elébemegy annak, aki már képtelen elmenni hozzá. Teszi ezt Máté evangélista megtérésének vigíliáján. Számára döntő mozzanat az a találkozás Jézus és a vámos Lévi között. Vallja, Caravaggio Máté ciklusának a képei, egykori római szálláshelye közelében mélyen megérintették. Innen ered, Szent Béda egyik beszéde segítségével, a pápai jelmondata:  „Miserando atque eligendo”, könyörületességre indulva meghív.

Fidel Castro már kimozdulni sem tud otthonról. Foglya a korának és az időnek, melyet átélt és amit sorsként immár négy kubai nemzedékre kényszerített rá. Ez az idő, amiről Ferenc pápa ott vasárnap délelőtt a szentmisén, az Úr Jézus és Che Guevara szeme láttára kimondott, egy ideológiát szolgált. Ezzel szemben az argentin jezsuita pápa opciója: az emberek szolgálata. Eszme, ideológia helyett, az ember! Ebbe a tükörbe kellett belenéznie vasárnap délben az öreg jezsuita diáknak, Fidelnek. Biztos, fölmerült a múltból az a négy év, amit a jezsuiták havannai Belén kollégiumában töltött, ahol a tanára és lelkivezetője, P. Armando Llorente azt írta róla, hogy kitűnő képességű, aki később biztosan megállja a helyét. Egy másik jezsuita tanára azt is megjegyezte róla, hogy „impredecible, kiszámíthatatlan”.        

Egy jezsuita pápa a jezsuita öregdiákok, Fidel és Raul vezette Kubában. A forradalom ideológiája helyett a szolgáló szeretet forradalmával. Vajon, tudott-e Ferenc pápa másként nézni Fidelre, mint „miserando atque eligendo”? Azt is mondta a Havannába érkezett vendég már a repülőtéren,  hogy teljes, végleges kiengesztelődésre és megbékélésre van szükség.

Ehhez a békéhez 89 évesen, betegen és öregen az ember önmagába néz: Honnét és főként hová megyek? Fidel Castro Benedek pápától teológiai könyveket kért, mert tájékozódni szeretne az utolsó útján. Amikor 1998-ban II. János Pál pápával találkozott, már akkor beszélni kezdtek valamiféle megtéréséről. Benedek pápának hálásan megköszönte a lengyel pápa és Teréz anya boldoggá avatását. Lehetetlen, hogy a három pápa képviselte péteri karizma, meg ne érintett volna annak a szívét, akinek a lelkébe kamaszkorában tiszta magokat vetettek Havannában!

A kafarnaumi fővámosnak, Lévinek senki nem adott esélyt, hogy Jézus követője legyen. Ő maga sem, és a vámos-társak sem. Ám a názáreti másként gondolta. Ferenc pápa pedig örökké ezt a hullámhosszát keresi Jézusnak: az irgalom szelídítő és megújító erejét.

Negyven percig beszéltek ők ketten, anyanyelvükön. Nem kellett segítség. Ha tud itt valaki fordítani, akkor a Lélek az, aki meg is fordít, más irányba indít, a megérkezés egykori damaszkuszi Egyenes utcájába. Lévi-Máté megtérése óta, mint tudjuk, vannak lehetetlen csodák. Jézus Krisztus pedig ugyanaz, tegnap ma és mindörökké.

(vl)