2015-08-14 16:04:00

P. Bizzeti jezsuita a törökországi Anatólia új apostoli helynöke


Ferenc pápa pénteken anatóliai apostoli helynökké nevezte ki Paolo Bizzeti jezsuita atyát, aki a páduai Antonianum rezidencia elnöke volt és egyúttal az Antonianum Centrum igazgatójaként a páduai laikus képzésért felelt. Bizzeti atya az öt éve lefejezett Luigi Padovese kapucinus püspök örökébe lép. Bizzeti atya már 1984-ban arra kérte rendi elöljáróit, hogy küldjék őt törökországi misszióba. „Megéreztem annak a földnek a jelentőségét az egyház számára, továbbá láttam az ottani fölszentelt személyek rendkívüli szegénységét, de akkor az idő még nem volt elég érett a megvalósulásra” – tesz vallomást a kinevezése hallatán Bizetti atya. Annak ellenére, hogy akkor nem indulhatott misszióba, érdeklődése még inkább e térség, annak történelme és nyelvei felé fordult, mely az apostoli egyház életében, különösen Szent Pál számára, döntő jelentőségű volt. „Tovább mélyítettem az ismereteimet az egykori kisázsiai bibliai városok iránt, mint Efezus, Antióchia, Tarzusz, ahol kicsi keresztény közösségek léteztek kezdettől fogva. Sok zarándokcsoportot vittem ezekre a helyekre, írtam is egy zarándok útikönyvet. Törökország? Nagyon szeretem ezt az országot, a történelmét, a természetet benne” – nyilatkozta az új anatóliai vikárius. Kinevezésének hírére gondolatai azonnal az anatóliai keresztények felé fordultak, akiknek főpásztora lesz az eljövendő időkben: „Azzal az őszinte gondolattal jövök hozzátok, hogy szolgáljak benneteket és hogy megtanuljam tőletek a bátor keresztény élet vitelét, gyakran nagy nehézségek közepette is. Legyetek irgalmasok hozzám!” – kérte előre leendő híveitől.

Elődjét öt éve barbár módon meggyilkolták, lefejezték. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy folytathatom az ő küldetését és tanúskodhatok arról, hogy a Szentszék nem felejtette el őket. Nagy vágyam, hogy hidat építsek a török keresztény közösségek és az olasz katolikusok között, ahogy Pál apostol mondja, az adományok, a karizmák és a jó lehetőségek valódi cseréje révén”. Pontosítva megjegyzi: Semmiképpen nem áll szándékomban prozelitizmust művelni! A Pápa is nagyon világos volt ezen a ponton az útja során itt. Azt szeretném, hogy a keresztények a helyi egyházakban teljes életet élhessenek, hogy megőrizhessék az értékes identitásukat, és legyenek becsületes polgárai annak az országnak, mely annál inkább gyarapodik, minél inkább megbecsüli a különbözőséget”.

Paolo Bizzetti 1947-ben Firenzében született, 1966-ban lépett a Jézus Társaságába, 1975-ben szentelték pappá. Ő alapította az „Örömhír” nevű csoportokat és társalapítója a Maranatha családközösségnek. Jelen volt az Ábrahám Sátra családközösség születésénél. Életében számtalan zarándokutat vezetett a Szentföldre és a Közel-Kelet ókeresztény helyeire és természetesen rendalapítója, Loyoloi Szent Ignác életének helyeire is. Bizzeti atya az anyanyelvi olaszon túl beszéli az angol, a francia, a német és a spanyol nyelvet is.  

(vl)

 

 








All the contents on this site are copyrighted ©.