Olyan kincseket halmozzunk föl, amelyek az égi tőzsdén értékesek

Az önmagunk számára fölhalmozott kincsek állnak a háborúk, a szétrombolt családok, a méltóság elvesztésének gyökerében. Mindennapos harcot kell vívnunk azért, hogy jól sáfárkodjunk a vagyonunkkal és a föld kincseivel a közjó érdekében. Erről elmélkedett Ferenc pápa pénteken reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A gazdagság nem egyhelyben áll, mint egy szobor, melynek nincs kihatása az ember életére. A gazdagság hajlamos növekedni, mozogni, elfoglalni a helyet az ember életében és szívében. És ha az embert mozgató rugó a felhalmozás, akkor a gazdagság benyomul a szívébe és megrontja azt. És mi menti meg a szívet? Az, ha a gazdagságot a közjó érdekében használjuk.

A pénzsóvárság megront és elpusztít

Ferenc pápa szentbeszédében a napi evangéliumi szakaszból indult ki (Mt 6,19-23), amelyben Jézus erre az igazságra oktatja tanítványait: „ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is”. Tehát “ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben”. Természetes – ismeri el a pápa -, hogy a felhalmozás gyökerében a biztonságra való törekvés áll. De félő, hogy ha csupán önmagunkért tesszük, akkor nagy eséllyel szolgáivá tesz minket.

„Végül ezek a kincsek nem adnak örök biztonságot. Sőt, lerontják méltóságunkat. És ezt látjuk a családokban is: a sok széthullott családban. A háborúk gyökerében is ez a törekvés áll, amely elpusztít, megront. Ma, ebben a világban sok háború zajlik a hatalomvágy, a pénzsóvárság miatt. Őrizkedjetek a kapzsiságtól – int az Úr. Mert a kapzsiság tör előre, egyre csak előre. Egy lépcső, amely kinyitja az ajtót: aztán jön a hiúság – amikor fontosnak, hatalmasnak hisszük magunkat – és végül a büszkeség. És innen ered minden bűn. Kis lépcsők ezek, amelyek azonban a kapzsisággal kezdődnek, a gazdagság felhalmozásának vágyával”.

Amim van, szolgáljon másokat

A pápa belátja, hogy a felhalmozás az ember természetéhez tartozik, és hogy a világot uralni küldetés is egyben. Ez tehát mindennapos harcunk: hogyan kezeljük jól a föld kincseit, hogy azok az ég kincsei legyenek.

„Amikor az úr megáld valakit gazdagsággal, akkor ennek a vagyonnak a kezelőjévé teszi a közjó érdekében, nem pedig a maga javára. Nem könnyű tisztességes intézőnek lenni, mert mindig ott van a kapzsiság, a feltörekvés kísértése. A világ erre tanít, és e felé visz minket. Másokra kell gondolnunk, arra, hogy amim van, azzal másokat szolgáljam, és hogy semmit nem vihetek magammal. Ha kezelőként használom azt, amivel az Úr megajándékozott a köz javára, akkor ez megszentel engem, szentté tesz”.

Ne játsszunk a tűzzel. A kincseket az égi tőzsdére gyűjtsük

Gyakran halljuk a sok kifogást azok szájából, akik életüket a vagyon felhalmozásával töltik. Nekünk minden nap meg kell kérdeznünk magunktól: ’Hol van az én kincsem? A gazdagságban vagy a kezelésben, a közjó iránti szolgálatban?’”.

„Nehéz dolog ez, játék a tűzzel! Sokan alamizsnával nyugtatják a lelkiismeretüket, azzal, hogy adnak a feleslegükből. De nem ez a jó gazda útja: az intéző azt tartja meg magának, ami fennmarad, és mindent odaad másoknak. Jól sáfárkodni a gazdagsággal azt jelenti, hogy folyton levetkőzzük önnön érdekünket és nem gondolunk arra a kincsre, amely nem hoz üdvösséget. Felhalmozni, rendben van. Kincseket, igen, jól van: de azokat, amelyeknek – mondjuk úgy – az égi tőzsdén van értéke. Ott halmozzunk, ott!” – fejezte be péntek reggeli homíliáját Ferenc pápa.

(gá)