2015-06-13 14:58:00

A lett és észt püspököket Ferenc pápa a család előmozdítására buzdította


Június 11-én, csütörtök délelőtt a Szentatya kihallgatáson fogadta a két balti köztársaság „ad limina” látogatáson lévő főpásztorait, akiknek beszédet nyújtott át.

A család Isten ajándéka

A pápa ismételten leszögezte: „a család alapvető sejt a relativizmus és az elvilágiasodás kelepcéjébe csalt társadalomban”. Olyan hely, ahol megtanulunk együtt élni a különbözőségekben. Utalt rá, hogy a két ország társadalmát sokáig elnyomták az emberi méltósággal és szabadsággal ellentétes ideológiák. A család Isten ajándéka, hogy a képmására teremtett férfiak és nők megvalósíthassák önmagukat.

Mondjunk nemet a házasság reduktív és relativista felfogására

A házasság relativista felfogása a keresztények gondolkodásmódjára is hatással van, megkönnyíti a válásokat és különéléseket. A főpásztorok fordítsanak gondot arra, hogy a gyermekek ne váljanak ezeknek a helyzeteknek az elsőszámú áldozataivá és a házastársak ne érezzék, hogy ki vannak zárva Isten irgalmasságából.

Szükséges figyelmet fordítani az egyszülős családokra

Kísérjék lelkipásztori figyelemmel az egyszülős családokat is, amelyek nagy számban vannak jelen Lett- és Észtországban a gazdasági válság következtében, amely sokak kivándorlását okozta.

A világi hívek vállaljanak felelősséget az egyházban és a társadalomban

A főpásztorok számítsanak papjaik, a szerzetesek és a világiak közreműködésére. Ez utóbbiak arra kaptak meghívást, hogy felelősséget vállaljanak az egyházban és a társadalomban, elmélyítve az egyház társadalmi tanítását. A világi hívek élő kapcsolatot jelentenek a püspökök hithirdetése és a különböző társadalmi környezetek között. Érezzék közel magukhoz az egyház szívét – szólt Ferenc pápa buzdítása a lett és észt főpásztorokhoz.

 

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.