2015-06-02 11:11:00

Ferenc pápa videoüzenete közeli szarajevói útja elé: „mint egy testvér, a béke üzenetével…”


„Kedves Fivérek és Nővérek, már csak néhány nap van hátra az út előtt, mely közétek, Szarajevóba visz engem – kezdte üzenetét a pápa. Örömmel tölt el ez a gondolat, de szeretnék addig is a legszívélyesebb köszöntésemmel hozzátok, mindannyiatokhoz fordulni, akik ebben a városban és  Bosznia-Hercegovinában éltek.

Isten segítségével jövök közétek, hogy megerősítsem a hitben a katolikus híveket, hogy támogassam az ökumenikus és vallásközi párbeszédet, és főként, hogy bátorítsam a békés együttélést az országotokban. Kérlek titeket, hogy társuljatok az imáimhoz, hogy ez az apostoli út hozza meg a remélt gyümölcsöket a keresztény közösség és az egész társadalom javára.

„Béke veletek! Ez a látogatásom mottója. A feltámadt Jézus szavai ezek, melyekkel tanítványait köszönti, amikor Húsvét estéjén megjelent köztük az utolsó vacsora termében. Ő az Úr, erőnk és reményünk, aki nekünk adja békéjét, hogy a szívünkbe fogadjuk, örömmel és szeretettel elterjesztve azt.

A magam részéről úgy készülődöm hozzátok menni, mint egy testvér, a béke hírnöke, hogy kifejezésre juttassam mindenkinek, hangsúlyozom, minden személynek, minden családnak és minden közösségnek Isten irgalmát, gyengédségét és szeretetét.

Kedves bosznia-hercegovinai testvérek, biztosítalak mindnyájatokat a szeretetemről és erős lelki közelségemről. Bátorítalak benneteket katolikusok, hogy álljatok honfitársaitok mellett, mint Isten szeretetének és a benne való hitnek a tanúi, egy olyan társadalomért munkálkodva, mely a béke felé halad, az együttélésben és a kölcsönös együttműködésben.

A találkozás várakozásában, Szarajevóra és az egész országra kérem az Úr áldását és Szűz Mária anyai pártfogását. Köszönöm, a közeli viszontlátásra!

(vl)        








All the contents on this site are copyrighted ©.