2015-05-12 11:42:00

Ferenc pápa a Szűzanyára bízza az irgalmasság szentévét


Miközben egyre közelebb kerülünk az Irgalmasság rendkívüli szentévéhez, az egyház egyre inkább elmélyíti a „Divina Misericordia” témáját és egyre jobban rábízza a jubileumot az Irgalmasság Anyjára. Ferenc pápa is ezt tette azzal az üzenettel, melyet vasárnap a liguri tengerparton fekvő Savona Noli egyházmegye főpásztorának, Vittorio Lupi püspöknek küldött abból az alkalomból, hogy éppen kétszáz esztendeje annak, amikor VII. Piusz pápa 1815. május 10-én ünnepélyes szertartás keretében megkoronázta a Szent Szűz kegyszobrát. Ezzel az üzenettel Ferenc pápa egyúttal az irgalmasság Anyja oltalmába ajánlotta az irgalmasság szentévét.

Ferenc pápa üzenete említést tesz arról a találkozásról, mely a kegyhely történetének a magja: 1536. március 18-án a Szűzanya megjelent a savonai kisváros határában egy Antonio Botta nevű helybéli parasztembernek és többek közt azt mondta neki, hogy az „irgalmasság nem igazságosság”. VII. Piusz pápa, miután kiszabadult az 1809 óta tartó éppen savonai fogságából, ahová Napóleon vetette a római pápát, 1815-ben ezzel a gesztussal rótta le háláját a Szűzanya előtt, hogy az Irgalmasság Anyja szobrát megkoronázta.

„Ez a mondat – utal Ferenc pápa levele a Szűzanya szavaira – soha nem volt annyira időszerű, mint éppen napjainkban, hiszen ma főként az irgalmasságra van szükség”.

A pápai üzenet megemlékezik elődje, XVI. Benedek savonai látogatásáról, aki 2008. május 17-én genovai látogatása alkalmával felkereste a Mária kegyhelyet. „Az Irgalmasság Szűzanyja a kegyelemnek valóságos vízesésével válaszolt a hozzá forduló savonai lelkek kérésére és számos olyan kezdeményezést támogatott, mely karitatív és társadalmi programjaival a szükséget szenvedő emberek megsegítésére sietett, így tanúskodva, éppen tettek által, az isteni irgalmasságról”.

Ferenc pápa üzenete szintén megemlékezik Európa akkori drámai időszakáról, amikor Bonaparte Napóleon elrabolta, majd savonai száműzetésre ítélte VII. Piusz pápát. A fogságban sínylődő Piusz pápa, a közeli kegyhely segítségét kérte és ezért fogadalmat tett, mert elhatározta, hogy amint kiszabadul a fogságából, hálából megkoronázza az isteni Irgalmasság kegyszobrát. Amiként az tudjuk a történelemből, Piusz pápa 1815-ben kiszabadult a fogságából, Napóleon pedig Szent Ilona szigetére száműzve 1821-ben halt meg.

„Valójában, zárul Ferenc pápa üzenete, az Irgalmasság Anyja mindig közel van azokhoz, akik szükséget szenvednek és hozzá folyamodnak, miként ez oly sokszor történik napjainkban is.

(vl)         








All the contents on this site are copyrighted ©.