Parolin bíboros államtitkár homíliája Mindszenty József bíboros lelki üdvéért

Szeretném megköszönni Erdő Péter bíboros úrnak, Magyarország prímásának, Esztergom-Budapest érsekének, Mindszenty József bíboros utódának, a szívélyes meghívást, hogy vezessem ezt az ünnepélyes szentmisét.

Külön üdvözlöm Győriványi Gábor excellenciás urat, Magyarország Szentszéki nagykövetét, a Nagykövet urakat és a Diplomáciai Testület disztingvált tagjait, a papokat, a Pápai Magyar Egyházi Intézetet, a Német-Magyar Kollégiumot, a Szent István Alapítványt, a római magyar közösséget és mindazokat, akik összegyűltek ebben az ősi Bazilikában, amely Mindszenty bíboros címtemploma volt.

Az igeliturgia során hallottuk az evangéliumban Jézus Isten szeretetéről szóló szavait. A kifejezés „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket” (Jn 15,9), különösen vonzó. Megerősíti Isten emberek iránti végtelen szeretetét, amely láthatóvá vált, felismerhető és megtapasztalható lett Jézus Krisztus személyében, aki valóságos Isten és valóságos ember, megtestesült, keresztre feszítették és feltámadt a mi üdvösségünkre. Másrészt ez a csodálatos kijelentés egy mindnyájunknak szóló felhívással folytatódik: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait és szeretetében maradok” (Jn, 9-10).  Ezek a szavak arra szólítanak bennünket, hogy kövessük a Feltámadt Jézust, a mi Urunkat és kövessük nyomdokait, szeretetében maradva.

Hiszem, nem félve attól, hogy tévedek, hogy az evangéliumnak ezt a szakaszát jól alkalmazhatjuk Isten Szolgája, Mindszenty József alakjára, akinek emlékezetére ma itt összegyűltünk. Idén hármas évfordulót ünneplünk: ugyanis 40 évvel ezelőtt halt meg, 1975. május 6-án, Bécsben, szeretett hazáján, Magyarországon kívül, akkor is, ha nem volt nagyon messze az ország határaitól; továbbá 100 évvel ezelőtt szentelték pappá és 70 évvel ezelőtt kapta meg érseki kinevezését.

Amikor száz évvel ezelőtt, a távoli 1915 júniusában pappá szentelték, már megkezdődött a Nagy Háború, amit XV. Benedek pápa „értelmetlen mészárlásnak” nevezett, és amelyet a Szentatya, Ferenc pápa, tavaly szeptemberben a Redipuglia-i katonai hősi temetőben mondott beszédében minden háborúval együtt „őrültségnek” nevezett.

A fiatal Mindszenty történelmünk nagyon zavaros és szomorú időszakában lett pappá szentelve. Harminc évvel később, a második világháború, egy másik, nem kevésbé tragikus konfliktus végén érkezett meg kinevezése Esztergom érsekévé és Magyarország Prímásává. A kinevezés után azonnal szembe kellett néznie egy nagy kiterjedésű ideológiával, a kommunizmussal, amelyet már ismert, mert a bolsevizmus első tapasztalataira néhány évvel pappá szentelése után, 1919-ben tett szert, amikor internálták a „Magyar Tanácsköztársaság”-nak nevezett rövid diktatúra idején.

Mindszenty bíboros egész életén át lelkipásztor maradt, aki erőteljes kötelességet érzett mindazok iránt, akik rá lettek bízva. Ebből a szempontból nézve jobban megértjük püspöki tevékenységét. Már plébánosként nagy lelkipásztori buzgalommal vezette közösségét, a plébániai élet valóságos előmozdítójává vált. Néhány hónappal püspöki kinevezése után ismét meg kellett ismernie a börtönt, 1944 decemberében, amikor szüntelenül kérte a békét a horogkeresztesek nácibarát kormánya idején.

Ezt követően, amikor 70 évvel ezelőtt, 1945 októberében birtokba vette érsekségét, tanúságot tett nagy lelkipásztori buzgalmáról, a lelkek gondozásáról és a vallásos élet elmélyítéséről az ateista ideológiák elleni eszközként. Kijelentette: „Jó Pásztor akarok lenni, aki, ha szükség van rá, életét adja juhaiért (vö. Jn 10,15) (Esztergom, 1945. október 7). Majd hozzátette: „Népem lelkiismerete akarok lenni” (u.o.).

Mindszenty csaknem harminc éven át volt Esztergom érseke, de hivatalát csak nagyon rövid ideig gyakorolhatta, mindössze három éven át. Mint prímás nagy felelősséget érzett az egész magyar nép iránt. Látta a kommunizmus nagy veszélyét és arra törekedett, hogy példáján keresztül megerősítse népét. A Bíboros, látván az ország kétségbeesését és a rezsim részéről történő növekvő nyomást, meghirdetett egy lelkipásztori programot Magyarország új evangelizációjáért.

Ezen túl bátorított a szüntelen imára, amely az Isten és a testvérek iránti szeretet értékein alapszik, előmozdította a Mária-tiszteletet. Ennek céljából meghirdetett egy Mária-évet, elősegítette a Szent István és a magyar szentek iránti tiszteletet.  Főpásztori körleveleivel és homíliáival szót emelt minden igazságtalanság ellen, a keresztény erkölcsi alapelvek szerinti köz- és családi életet sürgetett. Magáévá tette az evangélium szavait, amelyeket az imént hallottunk: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben” (Jn 15,10).

Talán szolgálata elején nem látta még teljesen világosan hogyan valósultak meg rövid időn belül szavai, amelyeket beiktatásakor mondott. Mindszenty Józsefnek követnie kellett a Jó Pászort a szenvedés útján és szó szerint Népe élő lelkiismeretévé kellett válnia, nem csak szavakkal, hanem még inkább csöndjével, amelyet a rezsim kényszerített rá.

1948. Karácsonyán letartóztatták és két hónappal később, XII. Piusz pápa tiltakozása ellenére, életfogytiglani börtönre ítélték azzal a váddal, hogy összesküvést szervezett a kommunista kormány megdöntésére. A csöndes évek során, amelyeket a börtönben, majd a száműzetésben töltött, az üldözött egyház, a szenvedő egyház jelképévé vált, azé az egyházé, amelyben olyan sok vértanú és hitvalló szenvedett a kommunista országok diktatúrája idején és különösen Magyarországon.

A vasfüggöny, a berlini fallal együtt, amely évtizedeken át kettéosztotta Európát, már lehullott, de még ma is vannak veszélyek ott, ahol jelen van a szenvedés és az igazságtalanság.

Amikor a Szentatya meghirdette az Irgalmasság Szent Évét, amely hamarosan, 2015. december 8-án kezdődik, felidézte a Feltámadt Krisztus tanítványainak szóló köszöntését Húsvét estéjén: „Békesség nektek!” (Jn 20,19) és ezt mondta: „A béke (...) továbbra vágyként áll fenn számos nép számára, akik a diszkrimináció és a halál hallatlan erőszakát szenvedik el, pusztán azért, mert a keresztény nevet viselik. Imánk még intenzívebb lesz és segélykiáltássá válik az irgalommal teljes Atyához, hogy támogassa annyi fivérünk és nővérünk hitét, akik szenvednek, miközben kérjük, hogy térítse meg szívünket: a közönyből térjünk meg a részvétnek (Homília, 2015. április 11).

A Szentatyával együtt mi is imádkozzunk a békéért, fohászkodjunk Mária, a Béke Királynője közbenjárásáért, sugallva mindazok példájától, akik üldöztetések áldozatai voltak. Ragyogó példát jelentenek a vértanúk és hitvallók Magyarországon, a kommunizmus idején. Közülük már tisztelünk néhányat a boldogok között. Példájuk és Isten Szolgája, Mindszenty József példája értékes kinccsé váltak az egyház számára. Szenvedésük és vérük új keresztények magva (vö. Tertulliánus, Apologétika 50, 13).

Erősítsen meg bennünket az Isten és a testvérek iránti szeretetről tett tanúságuk, adjon erőt életünk nehéz pillanataiban, hogy mindig Jézus szeretetében maradjunk, megtartva parancsolatait, így legyen.

(vm)