2014-12-19 15:58:51

A sport utakat nyit a béke felé – mondta a pápa az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság vezetőinek és sportolóinak


RealAudioMP3 Egy sokszínű mozaik lehetővé teszi a sokféleség közötti harmóniát. A sport mindig is előtérbe helyezte az egyetemességet, amelyet a népek közötti testvériség és barátság jellemez. Ferenc pápa pénteken fogadta az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság (CONI) vezetőit és sportolóit, közel ötezer főt abból az alkalomból, hogy a testület idén ünnepli százéves fennállását. Minden sportesemény új utakat nyithat meg, gyakran olyanokat, amelyeket eddig nem reméltünk a konfliktusok megoldásában.

A személy központi szerepe, az ember harmonikus fejlődése, az emberi méltóság védelme

- egy jobb, konfliktusmentes világ építéséhez ezekre a célkitűzésekre van szükség, amelyeket az Olimpiai Charta is megfogalmaz. A sport otthon van az egyházban. A kihívás egyesít mindenkit, nemcsak a sportolókat – jegyezte meg a pápa. A kihívás az, hogy felvállaljuk az erőfeszítést, az áldozatot és elérjünk az élet fontos állomásaihoz, elfogadva saját korlátainkat, de nem hagyva, hogy akadályozzanak minket, hanem túllépve rajtuk.

A sport vonja be a különböző fogyatékkal élőket, a külföldieket, a perifériákon élőket

A pápa buzdította az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság sportolóit és vezetőit, hogy folytassák nevelői munkájukat, amelyeket az iskolákban, a munka világában és a szolidaritás terén végeznek, elősegítve, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen a sport. A sport vonja be a különböző fogyatékkal élőket, a külföldieket, azokat, akik a perifériákon élnek és szükségük van olyan helyekre, ahol találkozhatnak másokkal, társasági életet élhetnek, osztozhatnak másokkal élményekben és játszhatnak. A sport ne legyen profit orientált, hanem az ember fejlődése legyen a célja az ingyenesség jegyében.

A pápa kiemelte, hogy az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság az első, amely ún. olimpiai káplánt nevezett ki. Ezt a példát más nemzeti bizottságok is követték. A káplán egy baráti jelenlét, aki kifejezi az egyház közelségét abban is, hogy a sportolókat spirituális küzdőszellemre ösztönzi.

2024-es Olimpiai Játékok

Ferenc pápa említést tett arról, hogy Róma pályázik a 2024-es Olimpiai Játékok megrendezésére. Karácsonyi jókívánságait átadva hangsúlyozta: „Gratulálok a kandidatúrához, hogy Róma adjon otthont a 2024-es sporteseménynek. Én már nem leszek köztetek! Az Úr áldjon meg benneteket és családjaitokat. Kérlek titeket, hogy ne feledkezzetek el imádkozni értem. Boldog Karácsonyt kívánok!”

A sport őrizze meg tisztaságát és ártatlanságát

A pápa beszéde előtt az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság képviselői szentmisén vettek részt a Szent Péter bazilikában, amelyet Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke mutatott be. A sport őrizze meg tisztaságát és ártatlanságát, anélkül, hogy átalakulást szenvedne a fizikai, kémiai vagy anyagi eszközök hatására – hangsúlyozta Ravasi bíboros.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.