2014-12-19 15:32:13

A karácsonyfa és a jászol elhozzák a fény, a remény és a szeretet üzenetét – a pápa megköszönte a Szent Péter-téren felállított adományokat


RealAudioMP3 December 19-én, pénteken, a Szent Péter-téri karácsonyfa és betlehemi jászol leleplezésének napján a pápa fogadta a Vatikánban az adományozó calabriai és veronai küldöttségeket, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ezekhez a szép karácsonyi ajándékokhoz. Az embernagyságú terrakotta figurákból álló betlehemi jászol a Veronai Aréna Alapítvány adománya, míg a hatalmas fenyő és a többi kisebb fa a Vatikán területén a Catanzarói Megyei Közigazgatás felajánlása.

Karácsonyi jelképek: fény, remény és szeretet

A betlehemi jászol és a karácsonyfa mindig nagyon szuggesztív karácsonyi jelkép, mely kedves a keresztény családoknak. E két szimbólum a megtestesülés misztériumáról beszél nekünk; Isten egyszülött Fiáról, aki emberré lett, hogy üdvözítsen minket. Arról a fényről beszél, amelyet Jézus hozott el születésével a világnak. A jászol és a fenyő azonban mindenki szívét megérintik, azokét is, akik nem hisznek, mert a testvériség, a meghittség és a barátság hírnökei.

Arra ösztönzik a mai embert, hogy fedezze fel újra a szépséget, melyet az egyszerűség, a megosztás és a szolidaritás rejt magában. Az egységre, az egyetértésre és a békére szólítanak; arra, hogy adjunk helyet személyes és közösségi életünkben Istennek, aki nem arrogáns módon kényszeríti ránk hatalmát, hanem a gyermek törékeny alakján keresztül fölajánlja mindenható szeretetét. A jászol és a karácsonyfa tehát a fény, a szeretet és a remény hírvivői – mondta még Ferenc pápa.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.