2014-12-13 13:31:00

„A szegények mindig evangelizálnak bennünket, irgalommal közvetítik Isten bölcsességét”


RealAudioMP3 – a pápa beszéde a hajléktalanokat segítő francia társulat küldöttségéhez

A Szentatya szombaton délben az Apostoli Palota Konzisztórium-termében fogadta a „Gabriel Rosset barátai” és a Gabriel Rosset által alapított „Foyer Notre-Dame des Sans-Abri”, hajléktalanok befogadásával, támogatásával foglalkozó megszentelt életű személyek lyoni társulata 75 fős küldöttségét. Az alapító 1904-ben született szegény családban Franciaországban. A tanítóképző elvégzése után katolikus fiataloknak köszönhetően találkozik Antoine Martellel, akinek a szegények iránti szeretete nagy hatást gyakorol rá és példáját követve tanítványai mellett a hajléktalanoknak szenteli életét. 1950-ben hozta létre a társulatot Lyonban.

Ferenc pápa beszédében nagyra értékelte a társulat tevékenységét a legszegényebbek, a társadalom által elutasított emberek érdekében, akiknek nincs fedél a fejük felett, nincs ennivalójuk, munkájuk, tehát méltóságuk sem. A pápa utalt a társulat alapítójára Gabriel Rosset-ra, aki meghallotta a szegények kiáltását, megdöbbentette mások szenvedése és erre nagylelkűen válaszolt. Ez a szenvedő Krisztus felhívása is, akivel a társulat által szolgált személyekben találkozhatnak, akik nagyon komoly tanítást kínálnak fel. A szegények mindig evangelizálnak bennünket, irgalommal közvetítik Isten bölcsességét.

A jelenlegi világnak sürgős szüksége van az isteni irgalmasságról szóló tanúságtételre. Ma amikor a személyt gyakran haszontalan tárgyként félredobják, mert már nem termel, Isten ezzel szemben felismeri benne szeretett gyermekének méltóságát és nemességét, szívében kiemelt helye van számára. A szegények az Úr kedvencei, ők állnak az Evangélium középpontjában.

A pápa köszönetet mondott a társulat irgalmasságról tett tanúságtételéért, amelyek konkrét cselekvésben, egyszerű és szeretettel teli gesztusokban nyilvánulnak meg. Ezekkel enyhítik az emberek nyomorát új reményt biztosítva nekik és visszaadva méltóságukat. Ma nincs ennél jobb módja annak, hogy az Evangélium örömét hirdessük a világnak. A legutolsók melletti kiállás olyan jel, amely hatékonnyá teszi a meghalt és feltámadt Krisztusról való tanúságtételünket.

Advent idején fordítsuk tekintetünket Szűz Máriára, aki az Üdvözítőt adta a világnak. Ferenc pápa azt a tanácsot adta a francia társulat tagjainak, hogy maradjanak hűségesek alapítójukhoz, aki művét a Hajléktalanok Asszonyának (Notre Dame des Sans-Abri) ajánlotta fel, amely a társulat neve is. Szép név – jegyezte meg a pápa. Jézus anyja, aki fedelet nyújt gyermekeinek. Kiemelte szolgálatuk máriás dimenzióját. Mária szíve telve van az emberek iránti együttérzéssel, elsősorban a szegények és a hátrányos helyzetűek iránt, akiknek mégnnagyobb szükségük van rá. Anyai gyengédsége nyilvánul meg számukra a társulat tevékenysége által. Végül a pápa azt kérte, hogy a Hajléktalanok Asszonya őrizze meg a társulatot útján és tegye termékennyé elkötelezettségüket, adjon hitet és reményt mindazoknak, akikkel találkoznak munkájuk során.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.