2014-12-06 13:15:47

„A béke mint Isten ajándéka Jézus Krisztusban” - a Pápai Ház szónokának adventi elmélkedés-sorozata a békéről


Raniero Cantalamessa kapucinus atya, a Pápai Ház szónoka pénteken reggel kilenc órakor kezdte meg első adventi szentbeszédét az Apostoli Palota Redemptoris Mater kápolnájában, Ferenc pápa és közvetlen munkatársai jelenlétében.

Az adventi időszak Karácsony előtti három péntekére tervezett sorozat közös témája a béke. “Emberek milliárdjainak a szívében ma a legerősebb kiáltás a béke szava” – magyarázta a témaválasztást a kapucinus atya az első elmélkedése kezdetén, melynek címe: „A béke Isten adománya - Jézus Krisztusban”. A második szentbeszéd témája „A béke mint feladat, amiért meg kell dolgozni”, a harmadiké pedig „A lélek benső békéje, mint a Szentlélek gyümölcse”.

Cantalamessa atya első beszédében Szent Pál apostol Rómaiakhoz írt levele alapvető gondolatát idézte: „A hit által megigazultunk és ezért békében vagyunk az Istennel, Jézus Krisztus által” (Róm 5,1-2). Ez a béke függőleges irányú, ég és föld, Isten és ember közötti békét hangsúlyoz, nem csak az emberek és emberi közösségek közötti békét. Isten ugyanis nemcsak megígéri, hanem meg is adja ezt a vertikális békét. A kezdetek béke-állapota után az ember lázadása, az áteredő bűn megrontotta az eredeti békét, de az Isten meg nem szűnően „újratervezte” az ember megváltásának a tervét, újból és újból felkínálta a szövetségét, előbb egyes személyek – Noé, Ábrahám, Jákob – által, mígnem az egész Izrael révén. Próféták jelzik, hogy Isten új és örök szövetsége olyan békét készít, mely kiárad minden emberre. I

zajás ad ennek gyönyörű konkrét formát: „Ők majd ekevassá kovácsolják kardjukat, és lándzsájukat szőlőmetsző késsé. Nemzet nem emel kardot nemzet ellen, és nem tanul többé hadviselést” (Iz 2,4). Ez a béke köszönt ránk az Újszövetségben a Megváltó születésével, hiszen már születésekor angyalok hirdetik: „Békesség a földön azoknak, akiket az Isten szeret” (Lk 2,14). Ezt a békét ígéri Jézus az utolsó vacsora termében: „Az én békémet adom nektek” (Jn 14,27) és ezzel a békével köszön ránk rögtön a föltámadása után: „Shalom, Béke veletek!”.

Az apostoli egyház fáradhatatlanul hirdeti az isteni békeígéretek beteljesülését Jézus Krisztusban, hangsúlyozva, hogy az a Megváltó keresztje által született meg. Nem csak a bűnt törölte el, hanem valami új teremtődött, mégpedig a Szentlélek eljövetelével, és ez az „új” a kegyelem és a béke. Cantalamessa atya beszéde második részében a világ bűnét magára vevő Jézust úgy szemléli, mint aki önkéntesen minden erőszakot magára vett, hogy éppen ezzel a cselekedetével fékezze meg az erőszak árját. Nem az ember kéri az Istentől a kiengesztelődést, hanem az Isten ajánlja fel az embernek, éppen az emberré lett Isten Fia, Jézus Krisztus által, hogy fogadja el ezt a kereszten elszenvedett erőszak által megszerzett kiengesztelődést. A béke a kereszt által jön el, de nem ott születik, nem az a forrása, hanem távolabbról ered. A kereszten Krisztus szétrombolta a bűn emelte falat az Isten és az ember között, hogy ezáltal a Szentháromság eredeti békéje szabadon elérhesse az embert.

A kapucinus szónok a keleti liturgiát idézte: „Ó boldog Háromság, béke óceánja!” A béke az Isten egyik neve, Isten maga a béke, mint ahogy ő a szeretet és ő a világosság. Az egyház felhívása, Szent Pál levele nyomán „Engesztelődjünk ki az Istennel” (2 Kor 5,20) nem a keresztség és nem is a bűnbánat szentsége aktusára gondol, mert ez a kiengesztelődés Isten békéjének egy olyan adománya, mely lassanként átváltoztatja a szívünket. Úgy meg kell azt tisztítani, mint ahogy a Sixtus kápolna Utolsó ítélet freskóját megtisztították, hiszen sokszor hamis, torz, ítélkező Isten képet hordozunk.

Tekintsünk csak Andrej Rubljov Szentháromság ikonján a fejét gyengédséggel meghajtó Szentlélekre, aki irgalmas szeretettel eltelve jön el hozzánk. Ugyanazt a lelkületet árasztja ránk, ahogy Jézus az Atyjára tekintett és ahogy szólt: „Abba, Atyám”. Jézusnak az Atyjával megélt békéje így lesz a Szentlélek ajándéka számunkra – fejezte be első beszédét pénteken Raniero Cantalamessa atya, a Pápai Ház szónoka.

(vl)









All the contents on this site are copyrighted ©.