„Hallgassunk a Szentlélekre ellenállás nélkül” – Ferenc pápa homíliája az isztambuli
Szentlélek székesegyházban
Az üdvösségre szomjazó embernek Jézus az evangéliumban úgy mutatkozik meg, mint a
forrás, amelyből meríthet, mint a szikla, amelyből az Atya az élő víz folyamait fakasztja
mindazok számára, akik hisznek Benne (vö. Jn 7,38). Ezzel a próféciával, amelyet Jézus
nyilvánosan hirdetett Jeruzsálemben, előre bejelentette, hogy megdicsőülése, vagyis
halála és feltámadása után tanítványai megkapják a Szentlélek ajándékát (vö. 39) -
kezdte homíliáját Ferenc pápa.
A Szentlélek az egyház lelke. Életet ad, különböző
karizmákat éleszt, amelyek gazdagítják Isten népét, és főleg egységet teremtenek a
hívők között: sokakból egyetlen testet, Krisztus testét építi fel. Az egyház egész
élete és küldetése a Szentlélektől származik; Ő valósít meg mindent.
Maga
a hitvallás is csak a Szentlélek sugallatára lehetséges – ahogy erre Szent Pál a mai
első olvasmányban emlékeztet bennünket: „Azt sem mondhatja senki: „Jézus az Úr”, csak
a Szentlélek által” (1Kor 12,3b). Amikor imádkozunk, a Szentlélek ébreszt imát szívünkben.
Amikor megtörjük önzésünk bűvkörét, kilépünk önmagunkból és testvéreink mellé állunk,
hogy találkozzunk velük, meghallgassuk őket és segítsünk nekik, akkor Isten Szent
Lelke az, aki erre ösztönöz bennünket.
Amikor felfedezünk magunkban egy azelőtt
ismeretlen képességet a megbocsátásra, annak az embernek a szeretetére, aki nem szeret
minket, akkor a Szentlélek ragadott magával bennünket. Amikor túlmegyünk az udvariassági
formulákon és szívet melengető gyöngédséggel fordulunk testvéreinkhez, akkor minden
bizonnyal megérintett bennünket a Szentlélek.
Valóban, a Szentlélek különböző
karizmákat éleszt az egyházban; látszólag ez rendbontást okoz, de valójában a Szentlélek
vezetésével óriási gazdagságot jelent, mert a Szentlélek az egység Lelke, amely nem
egyformaságot jelent. Csak a Szentlélek teheti meg azt, hogy különbözőséget, sokszínűséget
éleszt, miközben egyidejűleg az egységet műveli.
Amikor mi akarunk különbözőséget
teremteni, és másokat kirekesztve bezárkózunk önérdekeinkbe, megosztottságot okozunk;
amikor egységet akarunk teremteni emberi terveink szerint, végül uniformizálunk és
egységesítünk. Ha azonban hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen bennünket, a gazdagság,
a változatosság nem válnak soha konfliktussá, mert a Lélek arra ösztönöz bennünket,
hogy a változatosságot az egyház szeretetközösségében éljük meg – hangsúlyozta homíliájában
Ferenc pápa.
A tagok és a karizmák sokasága Krisztus Lelkében találja
meg összhangot teremtő alapelvét. Őt az Atya küldte és továbbra is küldi, hogy beteljesítse
a hívők közötti egységet. A Szentlélek hozza létre az egyház egységét: egység a hitben,
a szeretetben, a belső összetartásban. Az egyház és az egyházak arra kaptak meghívást,
hogy nyitott, szelíd és engedelmes magatartással hagyják, hogy a Szentlélek vezesse
őket. A Szentlélek teremt összhangot az egyházban. „Eszembe jut Nagy Szent Vazul szép
mondása: ’Ipse harmonia est’. Ő maga a harmónia”.
A remény távlatáról van
szó, amely azonban fáradságos, mivel mindig jelen van bennünk a kísértés, hogy ellenálljunk
a Szentléleknek, mert megzavar, kimozdít, előrehaladásra késztet, ösztönzi az egyházat,
hogy menjen előre. És mindig könnyebb merev és változatlan pozícióinkban kényelmesen
elhelyezkednünk. Valójában az egyház olyan mértékben hűséges a Szentlélekhez, mint
amilyen mértékben nem törekszik arra, hogy Őt szabályozza, és saját érdekeihez igazítsa.
Az egyház akkor is hűséges a Szentlélekhez, amikor nem enged a kísértésnek, hogy önmagába
zárkózzon.
Mi, keresztények akkor válunk hiteles misszionárius tanítványokká,
akik képesek megszólítani a lelkiismereteket, ha felhagyunk önvédelmi stílusunkkal
és hagyjuk, hogy a Szentlélek vezessen minket. Ő ugyanis frissesség, fantázia és újdonság.
Védelmi állásaink megnyilvánulhatnak abban, hogy túlságosan megrögződünk elméleteinkben,
erőinkben – de így pelagianussá válhatunk – (pusztán önerőnkben bízva) – vagy abban,
hogy ambiciózus és hiú magatartásformát öltünk fel.
Ezek az önvédelmi mechanizmusok
megakadályoznak bennünket abban, hogy valóban megértsük a többieket és megnyíljunk
a velük folytatott őszinte párbeszédnek. Azonban az egyház, amely a Pünkösdből született,
megkapja a Szentlélek tüzét, amely nem annyira az értelmet tölti meg eszmékkel, hanem
inkább lángra lobbantja a szívet; az egyházat a Szentlélek szele fújja át, amely nem
hatalmat ad, hanem képessé tesz a szeretetszolgálatra. Olyan nyelvezet ez, amelyet
mindenki megért.
Hitünk zarándokútján és testvéri életünkben, minél alázatosabban
hagyjuk, hogy az Úr Lelke vezessen bennünket, annál inkább leküzdjük a meg nem értéseket,
a megosztottságokat és az ellentéteket, az egység és a béke hihető jeleivé válunk.
Hihető jeleivé annak, hogy Urunk feltámadt és él.
Ezzel az örömteli bizonyossággal
ölellek át mindannyiatokat, kedves testvérek – mondta a pápa, köszöntve a szír-katolikus
pátriárkát, a püspöki konferencia elnökét, Louis Pelâtre püspököt, isztambuli apostoli
helynököt, a többi püspököt és exarchát, a papokat és diakónusokat, az Istennek szentelt
személyeket és a világi hívőket, akik a katolikus egyház különböző közösségeihez és
rítusaihoz tartoznak.
A pápa testvéri szeretetettel köszöntötte I. Bartolomeosz
konstantinápolyi pátriárkát, a szír-ortodox metropolitát, az örmény apostoli pátriárkális
helynököt és a protestáns közösség vezetőit, akik együtt akartak imádkozni a katolikusokkal
ezen a szertartáson.
A pápa elismerését fejezte ki ezért a testvéri gesztusért.
Szeretetteljes üdvözletét küldte az örmény apostoli pátriárkának is, imáiról biztosítva
őt.
Ferenc pápa a következő szavakkal fejezte be homíliáját: „Kedves testvérek!
Forduljunk Szűz Máriához, Isten Szent Anyjához. Vele együtt, aki az apostolokkal imádkozott
a Cenákulumban Pünkösdre várakozva, imádkozzunk az Úrhoz, hogy küldje el Szentlelkét
szívünkbe és tegyen minket evangéliuma tanúivá az egész világon. Ámen”.