„Az ember transzcendens méltóságát, elidegeníthetetlen értékeit helyezzék a gazdasági érdekek elé” – Ferenc pápa beszéde az Európai Parlamentben

A pápa köszönetét fejezte ki, hogy beszédet mondhat az Európai Unió életének ebben a fontos intézményében, amelyen keresztül a 28 tagállam több mint 500 millió állampolgárához szólhat. Utalt rá, hogy II. János Pál pápa 1988-as látogatása óta (1988. október 11.) sok változás történt Európában és az egész világon.

Nem léteznek már az egymással szemben álló tömbök, amelyek akkor kettéosztották a földrészt. Lassan megvalósul az a II. János Pál pápa által kifejezett vágy, hogy Európa szuverén, szabad intézményei révén terjedjen ki egész földrajzi és még inkább történelmi dimenzióira.

A pápa lelkipásztori hivatásából kiindulva minden európai állampolgárnak a remény és a bátorítás üzenetét hozta el.

A remény üzenete arra a bizalomra épül, hogy a nehézségek az egység nagyhatású előmozdítóivá válhatnak, hogy leküzdjük Európa – és vele együtt az egész világ – félelmeit. Reménység az Úrban, aki jóvá alakítja át a rosszat, a halált életté alakítja át.

A pápa arra bátorította az Európai Parlament tagjait, hogy térjenek vissza az Európai Unió alapító atyáinak szilárd meggyőződéséhez, akik olyan jövőt képzeltek el, amely a megosztottságokat leküzdő, a földrész népei közötti békét megvalósító együttműködésen alapul. Ennek az ambiciózus politikai tervnek a középpontjában az emberbe vetett bizalom állt, nem annyira, mint állampolgár, vagy mint gazdasági alany, hanem mint személy, aki transzcendens, természetfeletti méltósággal rendelkezik.

A pápa ezután az emberi méltóság transzcendens mivoltáról szólt, hangsúlyozva a „méltóság” és a „transzcendens” közötti szoros kapcsolatot.

A „méltóság” az a kulcsszó, ami a második világháború utáni újrakezdést jellemezte. A közelmúlt történelmében kétségtelenül központi helyet foglal el az emberi méltóság előmozdítása a sokrétű erőszakkal és diszkriminációval szemben, amely Európában sem hiányzott az évszázadok során.

Az európai gondolatot gazdag találkozás különbözteti meg: számos forrása a múltból fakad: „Görögországból és Rómából, kelta, germán és szláv szubsztrátumokból és a kereszténységből, amely ezeket mélyen átalakította”.

Ma az emberi jogok előmozdítása központi helyet foglal el az Európai Unió elkötelezettségében a személy méltóságának tiszteletben tartása érdekében, mind az Unióban, mind pedig a többi állammal való kapcsolataiban. Fontos és csodálatra méltó elkötelezettségről van szó, mert még mindig túl sok olyan helyzet áll fenn, amelyben az embereket tárgyként kezelik. Be lehet programozni az ember fogantatását, alakzatát és hasznosságát, továbbá el lehet őket dobni, amikor már nincs rájuk szükség, mert gyengék, betegek vagy öregek lettek.

Lehet-e méltóságról beszélni akkor, amikor hiányzik annak a lehetősége, hogy az emberek szabadon kifejezhessék gondolataikat, vagy korlátozások nélkül megvallhassák hitüket? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Létezik-e méltóság egy világos jogi keret nélkül, amely korlátozza az erő uralmát, és a törvényt helyezi előtérbe a hatalom zsarnokságával szemben? Milyen méltósággal rendelkezhet egy férfi vagy egy nő, aki a diszkrimináció különféle fajtáinak tárgya? Milyen méltósága van annak a személynek, aki nem jut táplálékhoz, aki a létminimum alatt él, vagy még rosszabb, nincs munkája, amely méltósággal ruházza fel?
A személy méltóságának előmozdítása azt jelenti, hogy elismerjük: elidegeníthetetlen jogokkal rendelkezik, amelyektől nem foszthatja meg semmiféle önkényuralom, még kevésbé a gazdasági érdekek előtérbe helyezése.

A pápa figyelmeztetett az emberi jogokkal való visszaélés veszélyére. Ma létezik egy olyan irányzat, amelyik egyre több egyéni jogot követel. Ez az irányzat kiszakítja a személyt minden társadalmi és antropológiai környezetéből, egyfajta „monász”, azaz önálló egységként él, amely egyre érzéketlenebb a körülötte lévő többi „monász” iránt. A jog fogalmához látszólag már nem társul az ugyanolyan fontos és a jogot kiegészítő kötelesség fogalma.

Az emberi jogok olyan kultúráját kell elmélyíteni, amely bölcsen képes arra, hogy a személyes, egyéni dimenziót a közjóval összhangba hozza.

Az ember természetfeletti méltóságáról beszélni annyit jelent, hogy utalunk természetére, vagyis arra a veleszületett képességére, miszerint meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Rendelkezünk azzal az „iránytűvel”, amely szívünkbe van írva, és amelyet Isten vésett bele a teremtett világegyetembe. Elsősorban azt jelenti, hogy az embert nem abszolútúmnak, hanem viszonylénynek, (relacionális lénynek) tekintjük.

Európában ma az egyik legelterjedtebb betegség a magány, az emberi kapcsolatok hiánya – állapította meg Ferenc pápa. Ez különösen látható az idősek esetében, de a fiataloknál is, akik vonatkozási pontok nélkül élnek, jövőjük kilátástalan. Ez a magány tapasztalható a városainkat benépesítő szegények körében, ez tükröződik vissza a bevándorlók tévelygő tekintetében, akik jobb jövőt keresve érkeztek ide.

Ezt a magányt fokozta a gazdasági válság, amelynek hatása tovább tart és drámai következményekkel jár társadalmi szempontból. Az utóbbi években az Európai Unió bővítési folyamatával egyidejűleg növekedett az állampolgárok bizalmatlansága az intézmények iránt, amelyek eltávolodtak az emberektől.

Általános fáradtság és elöregedettség érzékelhető – a „nagymama Európa” többé már nem termékeny és nem élénk. A nagy eszmények, amelyek Európát megihlették, látszólag elveszítették vonzerejüket, helyükbe az intézmények bürokratikus ügyintézése lépett.
Ehhez járul egyesek kissé önző életmódja, amelyet a már fenntarthatatlan bőség, a szegények iránti közömbösség jellemez. A technikai és gazdasági kérdések állnak a politikai viták középpontjában, egy hiteles antropológiai irányultság kárára. Fennáll annak a veszélye, hogy az ember pusztán egy mechanizmus alkatrészévé válik, és fogyasztási eszközként bánnak vele, amelyet, ha már nem hajt hasznot, gátlástalanul kiselejteznek. Ez történik a terminális állapotú betegek, a magányos idősek, a még meg nem született gyermekek megölése esetében.

Amikor abszolutizálják a technikát és összekeverik a cél és az eszköz fogalmát, akkor elkerülhetetlen a „kiselejtezés kultúrája”, valamint a végsőkig fokozott fogyasztás, konzumizmus.

A személy méltósága ezzel szemben azt jelenti, hogy elismerjük az emberi élet értékét, amelyet ingyenes ajándékként kapunk, és amelye nem lehet árucsere tárgya.

Az európai parlamenti képviselők hivatása, hogy gondjukat viseljék a népek és a személyek törékenységének. A törékenység gondozása erőt, gyöngédséget, küzdelmet és termékenységet jelent egy olyan funkcionális és individualista környezetben, amely könyörtelenül elvezet a „kiselejtezés kultúrájához”.

Az Európai Unió mottója az „Egység a különbözőségben”. Az egység azonban nem a politika, a gazdaság, a kultúra vagy a gondolkodás uniformizálását jelenti. Minden valódi egység az különféle alkotórészek gazdagságából tevődik össze. Ahogy a családban, úgy az Európai Unióban is el kell fogadni egymás hagyományait, történelmét és gyökereit, meg kell szabadulni a manipulálástól és fóbiáktól. Az emberi személyt kell a középpontba helyezni; hagyni, hogy az egyének és a népek szabadon és kreatívan kifejezzék önmagukat, mindezt a szolidaritás és a szubszidiaritás jegyében.

Az európai népek demokráciájának életben tartása ma kihívás elé állít minket. Nem szabad engedni a multinacionális érdekeknek, amelyek meggyengítik a demokráciát és azt olyan uniformizáló pénzügyi hatalmi rendszerekké alakítják át, amelyek a háttérben húzódó erőket szolgálnak. El kell kerülni a globalizáló eszméket, amelyek felhígítják a valóságot. A pápa itt utalt Evangelii gaudium – kezdetű buzdítására: kerüljük a politikai nominalizmust, az üres eszméket, a relativizmus zsarnokságát, a történelmietlen szélsőségességet, a jóság nélküli etikát, a bölcsesség nélküli intellektualizmust.

Ha vissza akarjuk adni a reményt Európának, akkor el kell ismernünk az emberi személy központi szerepét, elősegítve tehetsége kibontakoztatását. Ennek egyik első területe a nevelés, amely minden társadalom értékes alkotósejtjében, a családban kezdődik. E nélkül a szilárd alap nélkül homokra építünk, amelynek súlyos társadalmi következményei lesznek.

Az egységes, termékeny és felbonthatatlan család magában hordozza a jövőbe vetett remény alapvető alkotóelemeit, méghozzá nem csupán az új nemzedékek, hanem a sok idős ember számára is, akik gyakran magányosan és elhagyatva élnek, mert már nincs meg a családi tűzhely, amely elkísérné és támogatná őket.

A család mellett nagy szerepet kapnak az iskolák és az egyetemek. A nevelés nem korlátozódhat pusztán technikai ismeretekre, hanem az emberi személy átfogó fejlődését kell szolgálnia.

Ferenc pápa ezután a környezetvédelem fontosságáról szólt. Nem urai, hanem őrzői vagyunk a természetnek, amit tisztelnünk és szeretnünk kell. Jól kell gazdálkodnunk a ránk bízott ingyenes ajándékkal, amelyet Isten az ember kezébe helyezett. Tűrhetetlen, hogy emberek milliói éhen haljanak, miközben tonnaszám dobjuk ki az élelmiszert nap mint nap.

Az ember is szerves része a természetnek, ezért a környezetvédelem mellett humánökológiára van szükség. A pápa az európai parlamenti képviselőktől azt kérte, hogy foglalkoztatási intézkedéseikkel segítsék elő a munka méltóságának visszaadását. Egyrészt össze kell hangolni a piaci rugalmasságot a munkahelyek stabilitásával, másrészt olyan szociális környezetet kell teremteni, amely a kizsákmányolás helyett a munkahelyek biztosításával lehetővé teszi a családalapítást és a gyermekek nevelését.

Égetően fontos továbbá a bevándorlás kérdésének együttes megoldása. Tűrhetetlen, hogy a Földközi-tenger egy hatalmas temetővé változzék! Az európai partokra érkező hajókon segítségre szoruló férfiak és nők vannak. Az Európai Unión belüli kölcsönös támogatás hiánya részmegoldásokhoz vezet, amelyek nem tartják tiszteletben a bevándorlók emberi jogait, elősegítik a rabszolgamunkát, és társadalmi feszültséget szítanak.

Olyan törvénykezésre van szükség, amelyik védelmezi az uniós állampolgárok jogait, és egyben biztosítja a bevándorlók befogadását. Korrekt, bátor és konkrét politikával kell segíteni a menekülők hazai társadalmi-politikai fejlődését és belső konfliktusaik leküzdését, mivel ez az elvándorlás kiváltó oka. Ha az egyes érdekek által mozgatott politika érvényesül, akkor csak súlyosbítjuk a helyzetet. Az okokat, és nem csak a tüneteket kell kezelni – hangsúlyozta a pápa.

Párbeszédet kell folytatni azokkal az országokkal, akik kérték felvételüket az Európai Unióba. Különösen a balkáni térségben, ahol a béke hosszú ideig elérhetetlen volt. Saját identitásunk tudatosítása nélkülözhetetlen a szomszédos országokkal való kapcsolatokban, főként a Földközi-tenger vidékén, ahol sokan szenvednek belső konfliktusok, valamint a vallási szélsőségesek és a nemzetközi terrorizmus nyomása miatt.

Az Európai Parlamentben mondott beszédében Ferenc pápa végül a kereszténység történelmi szerepéről szólt. A kétezer éves történelmi összefonódást olykor konfliktusok, tévedések és bűnök szabdalták, de mindvégig a jó építésének vágya vezérelte. Ezt látjuk városaink szép műemlékeiben, de még inkább a szeretetszolgálat műveiben. Ezt a történelmet tovább írjuk; ez a jelenünk és a jövőnk is. Ez adja identitásunkat. Európának erős szüksége van arra, hogy újra fölfedezze arculatát, hogy növekedjen, híven alkotó atyái szelleméhez békében és egyetértésben.

Kedves európai parlamenti képviselők! Elérkezett az idő, hogy közösen építsünk egy olyan Európát, amelynek középpontjában nem a gazdasági élet, hanem a személy, az elidegeníthetetlen értékek szakralitása áll.

Európa bátran vállalja múltját és bizalommal tekintsen a jövőbe, hogy maradéktalanul és reménnyel élhesse meg jelenét. Hagyjunk fel a megfélemlített és önmagába zárkózó Európa gondolatával és mozdítsuk elő a főszereplő Európát, amely a tudományok, a művészetek, a zene, az emberi értékek, a hit hordozója. Olyan Európát valósítsunk meg, amely szemléli az eget és eszményképeket követ; megvédi az embert; biztos és szilárd talajon halad, értékes vonatkozási pontot jelentve az egész emberiségnek – fejezte be beszédét Ferenc pápa az Európai Parlamentben.


(vm-gá)