2014-11-24 12:41:04

Advent Szent II. János Pállal – Szlovákia püspökeinek újabb kezdeményezése magyar nyelven is


A
Szlovák Püspöki Konferencia kezdeményezéseként második alkalommal kaphatnak az érdeklődők adventben és a karácsonyi ünnepek alatt naponta egy gondolatot villámpostaládájukba szlovák nyelven. Idén Szent II. János Pál gondolatai segíthetnek jól felkészülni karácsonyra és átélni azt.

Az idézetek magyar nyelven is megtalálhatóak lesznek a kezdeményezés hivatalos honlapján advent.kbs.sk, valamint a pozsonyi magyar katolikus közösség információs weboldalán www.pozsonyikatolikusok.sk is elolvashatják azokat.

Az „Advent Szent II. János Pállal” elnevezésű kezdeményezés keretében advent első vasárnapjától kezdődően, 2014. november 30. és 2015. január 1. között nap, mint nap egy-egy gondolattal gazdagodhatnak az érdeklődők, amelyek segíteni szeretnének lélekben jól előkészülni Krisztus érkezésére. A szervezők azokat is kérik, akiknek nincs hozzáférésük a világhálóhoz, hogy imával, böjttel, vagy az irgalmas szeretetet egyéb cselekedeteivel támogassák a projektet.

„Mindannyiunk számára emlékezetünkben maradnak Szent II. János Pál nagyon erős szavai, ahogy buzdított a benső félelem legyőzésére: Ne féljetek! Nyissátok ki, tárjátok szélesre a kapukat Krisztusnak! E szavak szellemében szeretnénk mi is legyőzni saját benső félelmünket, hagyni érvényesülni magunkon azt, amit Szent II. János Pál mondott. Hagyni magunkat megszólítani általa, és az ő szavai által közeledni Jézus Krisztushoz. Istenhez, aki közel van hozzánk, és egyben meghív minket, hogy a mi méltóságunk szerint éljünk. És nem félni attól, hogy elfogadjuk Istennek ezt a csodálatos felhívását az Isten akarata szerinti életre” – magyarázta a szent választásának okát Stanislav Zvolenský pozsonyi érsek, a Szlovák Püspöki Konferencia elnöke. Szent II. János Pál az idézett felhívást első ünnepi pápai miséjén mondta a Vatikán Szent Péter-terén.

Múlt évben a szlovákiai püspökök gondolatait olvashatták az adventi és karácsonyi időben azok, akik követték a püspöki konferencia kezdeményezését. A legutóbbi projekt során, nagyböjt idején Ferenc pápa gondolatai segíthették az érdeklődőket a lelki elmélyülésben.

A „Böjt Ferenc pápával” nevű kezdeményezésbe bekapcsolódók száma tizenkétezer körül volt. Most a néhány hónappal ezelőtt szentté avatott lengyel pápa üzeneteiből, homíliáiból, leveleiből gondosan összeválogatott gondolatok lehetnek minden jó szándékú érdeklődő segítségére advent helyes átélésében.

Molnár Tamás/TK KBS








All the contents on this site are copyrighted ©.