Szent Nicola da Longobardi (1650–1709) olasz szerzetes, a minimisták rendjének oblátusa

Giovanbattista néven 1650-ben született a dél-olaszországi Longobardi helységben. Földművesek gyermekeként nem tanulhatott, s tehetsége ellenére kiskorától fogva dolgozott a földeken. A humán, erkölcsi és lelki értékek tiszteletére nevelt fiúnak szokásává lett a böjt és a rendszeres szentáldozás. Életrajzírói szerint hetente meggyónt, és egyetlen szentmisét sem mulasztott el. A földeken végzett munka közben a kapa mellett mindig a kezében tartott egy rózsafüzért. Gyakran fölkereste a minimisták templomát, ahol egész napokat töltött imába mélyedve. Nemes lelkű és kedves természete miatt mindenki kedvelte.

Húsz évesen, szülei tiltakozása ellenére fölöltötte Szent Ferenc ruháját és a paolai kolostorba került, ahol a Nicola nevet vette föl. A novíciusi év leteltével Longobardiba ment, majd San Marco Argentano, Montalto, Cosenza, Spezzano és Paterno következett. Hősies erényeinek híre Rómába is eljutott, ahol a Paolai Szent Ferenc Kollégium (ai Monti) plébániájára hívták. 1696-ban visszatért szülőfalujába, ahol imameghallgatásai révén csodás események történtek. Élete utolsó éveiben visszahívták Rómába. Előre megjósolta saját halálát, amely 1709-ben következett be. Életszentségének híre hamar elterjedt.

VI. Piusz pápa avatta boldoggá 1786-ban.

(gá)