Szent Giovanni Antonio Farina (1803–1888), a szegények püspöke

Giovanni Farina az olaszországi Gambellara kisvárosban született, Vicenza közelében, 1803. január 11-én. Szülei mélyen hívő emberek voltak, házasságukból tizenegy gyermek született, de csak öten érték meg a felnőttkort. Az édesapa korán elhunyt. Az özvegy édesanyát gyermekeivel együtt pap nagybátyja fogadta be. A nagylelkű pap apjukként szerette a fiúkat, és alapos lelki képzésben részesítette őket. Giovanni tizenöt éves korában belépett a vicenzai szemináriumba, ahol kilenc évig tanult. 1827. január 14-én pappá szentelték, és megkapta első kinevezését – a Szent Péter-templom káplánja lett Vicenzában. Emellett tanított is a papi szemináriumban.

Széles körű szociális tevékenységet folytatott. Nagy gondot fordított a széles néprétegek képzésére. 1831-ben népiskolát alapított szegény családokból származó leánygyermekek részére. 1836-ban Szent Dorottya Tanító Nővérek néven új szerzetesrendet alapított. Képezte a nővéreket, figyelemmel kísérte az iskola oktató-nevelő munkáját, a növendékek előmenetelét, és anyagi javaiból is bőven áldozott az intézményre. A nővérek tanították az árva, szegény lányokat, de emellett vakokkal, süketnémákkal, szellemi fogyatékos, és idős emberekkel is foglalkoztak. Giovanni atya gondoskodó szeretete minden rászorulóra bőségesen áradt.

1850-ben IX. Piusz pápa kinevezte Treviso püspökévé. 1851. január 19-én szentelték püspökké. Az új főpásztor nagy lendülettel irányította egyházmegyéjét. Rendszeresen látogatta az egyházközségeket, és minden plébániai közösséget buzdított a szegények iránti tevékeny szeretetre. A papság és a hívek lelki képzését egyaránt kötelességének tekintette. Saját életállapotának és hivatásának megfelelően mindenkit igyekezett bevonni az evangelizálásba. Õ szentelte pappá többek között Giuseppe Sartót, a későbbi X. Piusz pápát is.

Tíz év gyümölcsöző egyházkormányzói és lelkipásztori munka után Vicenza megyéspüspöke lett. Új egyházmegyéjében is ugyanolyan odaadással szolgálta papjait és a híveket huszonnyolc éven át. Figyelme soha nem kerülte el a szegényeket és a rászorulókat. Gyakran nevezték a szegények püspökének. Csaknem kétszáz éves szünet után ő hívta össze először az egyházmegyei zsinatot. Részt vett az I. Vatikáni Zsinaton, ahol aktívan szorgalmazta a pápai tévedhetetlenség dogmájának kihirdetését.

Giovanni Antonio Farina a Szent Szív, Szűz Mária és az Oltáriszentség nagy tisztelője volt. Számos társulatot, egyesületet alapított, lelkigyakorlataival, prédikációval egyaránt a keresztény hívek nevelését szorgalmazta. Életének utolsó évei súlyos szenvedések között teltek. 1886 októberében súlyosan megbetegedett, és többé nem nyerte vissza fizikai erejét. Az életszentség hírében hunyt el Vicenzában, 1888. március 4-én.

II. János Pál pápa 2001. november 4-én avatta boldoggá.

Az ünnepi szentbeszédben e szavakkal méltatta életét: „A Krisztus nyomában járó lelkipásztor ragyogó példaképe számunkra Giovanni Antonio Farina püspök. Sokéves pásztori szolgálatát előbb Treviso keresztény közösségében, majd Vicenzában is igazi apostoli buzgóság jellemezte. Papjai és a hívek teológiai és lelki képzése lebegett mindig szemei előtt. Látva mindazt, amit Isten dicsőségére tett, kezdve a fiatalok képzésétől a legszegényebbek és a rászorulók iránti szeretetéig, Szent Pál apostol szavai jutnak eszünkbe: „Így dicsőül meg Urunk Jézus neve bennetek” (1Tessz 1,12). Nekünk is mindent meg kell tennünk ennek érdekében. A mától boldogként tisztelt Farina püspök öröksége ma is él, és gazdagon termi gyümölcseit, különösen a Szent Dorottyáról nevezett Tanító Nővérek rendjének köszönhetően, amelyet ő hívott életre. A rend tagjai közül életszentségével különösen kiemelkedett Maria Bertilla Boscardin nővér, akit tiszteletre méltó elődöm, XXIII. János pápa avatott szentté”.

(Forrás: Keresztény Élet, 2013. március 3.)