„A karizmák frissessége, a személyek szabadsága és a szeretetközösség” – Ferenc pápa
beszéde az egyházi mozgalmakhoz
„Az evangélium öröme
misszionárius öröm” – ez a témája az egyházi mozgalmak és új közösségek harmadik világkongresszusának,
amelyet november 20-22-ig tartottak Rómában a „Maria Mater Ecclesiae” Pápai Nemzetközi
Kollégiumban a Világiak Pápai Tanácsa kezdeményezésére. A találkozó témáját Ferenc
pápa „Evangelii gaudium” k. apostoli buzdításának egy szakaszából vették (21).
Ferenc
pápa november 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor az Apostoli Palota Kelemen-termében
fogadta a találkozó tagjait. Hozzájuk intézett beszédében megjegyezte: ezekben a napokban
a keresztény élet két fontos elemére összpontosítják figyelmüket, mégpedig a megtérésre
és a misszióra, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A szív és az ész hiteles
megtérése nélkül nem hirdethetjük az evangéliumot, de ha nem nyílunk meg a missziónak,
akkor nem lehetséges a megtérés és hitünk terméketlenné válik. A mozgalmak és új közösségek,
amelyeket a jelenlévők képviselnek, az egyházi érettségre törekednek, amely az állandó
megtérés éber magatartását igényli, hogy egyre termékenyebbé tegye az evangelizáló
lendületet.
A pápa a következőket ajánlotta a mozgalmak és új közösségek képviselőinek
figyelmébe: Mindenekelőtt szükség van, hogy megőrizzék a karizma frissességét,
mindig megújítva az „első szeretetet” (vö. Jel 2,4). Ne engedjenek annak a kísértésnek,
hogy kalitkába zárják a Szentlelket. A valóság mindig fontosabb az eszménél - idézett
a pápa apostoli buzdításából.
A mozgalmak és új közösségek tagjai tapasztalatának
újdonsága nem a módszerekben és a formákban van, amelyek szintén fontosak, hanem abban,
hogy megújult lelkesedéssel válaszolnak az Úr hívására: ez az evangéliumi bátorság
tette lehetővé közösségeik létrejöttét. Ha a formákhoz és a módszerekhez önmagukért
ragaszkodnak, akkor azok ideológiává válnak, eltávolodnak a valóságtól, amely szüntelenül
fejlődik. Ha elzárkóznak a Szentlélek újdonságai elől, végül magát azt a karizmát
fojtják el, amely közösségüket létre hozta. Mindig vissza kell térni a karizmák forrásához,
és akkor ismét megtalálják a lendületet, amellyel szembenézhetnek napjaink kihívásaival.
A mozgalom azt jelenti, hogy mindig úton, mindig mozgásban vagytok, mindig nyitottak
vagytok Isten meglepetéseire, amelyek az első meghívással, az alapító karizmával összhangban
érkeznek.
A második kérdés arra vonatkozik, hogy hogyan fogadják be és kísérjék
el korunk embereit, különös tekintettel a fiatalokra (vö. Evangelii gaudium, 105-106).
Megsebzett emberiség részét alkotjuk, amelyben világszerte súlyos nehézségekkel küzdenek
mindazok, akiknek feladata a nevelés, elsősorban a család. A mai embernek komoly önazonossági
problémái vannak, és nehezen hoz döntéseket. Ellen kell állni annak a kísértésnek,
hogy mi pótoljuk a személyek szabadságát és irányítsuk őket, megfosztva őket a valódi
érettség lehetőségétől. Egy olyan erkölcsi vagy spirituális haladás, amelyet az emberek
éretlenségét kihasználva érünk el, csak látszólag sikeres, hamarosan zátonyra fut.
A keresztény nevelés azt jelenti, hogy türelemmel elkísérjük a másik személyt, kivárjuk
mindenkinek az idejét, mint ahogy ezt teszi az Úr mindnyájunkkal. A türelem az egyetlen
útja az igazi szeretetnek és csak a türelem révén juttathatjuk el az embereket az
Úrral való őszinte kapcsolatra.
A pápa harmadik megfontolása a szeretetközösségre
vonatkozott, amely a legértékesebb jó, a Szentlélek pecsétje. Arról a legmagasabb
rendű kegyelemről van szó, amelyet Jézus a kereszten nyert el nekünk. Az a kegyelem,
amelyet feltámadása óta szüntelenül kér nekünk, megmutatva dicsőséges sebeit az Atyának:
„Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egy ők is mibennünk, és
így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21). Ahhoz, hogy a világ higgyen,
szükség van a keresztények közötti szeretetközösségre, de ha látják a megosztottságokat,
a versengéseket, a pletyka terrorizmusát, ha látják ezeket a dolgokat, bármi legyen
is az okuk, hogyan lehet akkor evangelizálni? – tette fel a kérdést rögtönzött szavakkal
Ferenc pápa.
Ismételten utalt apostoli buzdítása egyik alapelvére: „Az egység
előbbre való a konfliktusnál”. Az igazi szeretetközösség csak akkor állhat fenn egy
mozgalomban vagy egy új közösségben, ha integrálódik egy nagyobb szeretetközösségbe,
ami a hierarchikus Anyaszentegyház. Az egész több mint a rész – és a résznek csak
az egész viszonyában van értelme. A szeretetközösség azt is jelenti, hogy közösen
és egységesen nézünk szembe a legfontosabb kérdésekkel, mint az élet, a család, a
béke, a szegénység minden formája elleni küzdelem, a vallásszabadság, a nevelés. A
mozgalmak és új közösségek arra kaptak meghívást, hogy gyógyítsák a sérüléseket, amelyeket
egy globalizált mentalitás okoz, központi helyre téve a fogyasztást, elfeledkezve
Istenről és a lét valódi értékeiről.
Az egyházi érettség eléréséhez tehát
szükség van a karizma frissességének megőrzésére, a személyek szabadságának tiszteletben
tartására és a szeretetközösségre – foglalta végül össze beszédének fő irányvonalait
Ferenc pápa, imáiról biztosítva a jelenlévőket és imáikat kérve.
„Menjetek
mindig előre, legyetek mindig mozgásban, soha ne álljatok meg!” – hangzott a pápa
buzdítása, majd közösen elimádkozták a déli Úrangyala imádságot. Mária mindig megőrizte
az Istennel való első találkozás frissességét – utalt rá a pápa, arra kérve a mozgalmak
és új közösségek tagjait, hogy szívük soha ne fáradjon el a misszió teljesítésében.