„A javakat, amelyeket Istentől kaptunk, ne tartsuk páncélszekrényben, hanem használjuk fel mások javára” - Ferenc pápa vasárnap déli Úrangyala imádsága

Ferenc pápa november 16-án, vasárnap délben, a Szent Péter teret megtöltő zarándokok ezreihez intézett szavaiban felidézte a napi liturgiát, utalva az evangéliumi „talentumokra”. Az evangéliumi példabeszéd talentumai nem egyéni tulajdonságok, hanem az az örökség, amelyet az Úr ránk bízott: Szava, az Eucharisztia, a mennyei Atyába vetett hit, az, hogy megbocsájtja bűneinket. Ezek az Úr legértékesebb javai, amelyeket gyümölcsöztetnünk kell. A haszontalan, lusta szolga által ásott gödör a kockázattól való félelmet jelképezi, amely megakadályozza a szeretet kreativitásának és termékenységének kibontakozását.

Jézus nem azt kéri tőlünk, hogy kegyelmét páncélszekrényben őrizzük, hanem azt akarja, hogy azt mások javára használjuk fel. Mindaz, amit kaptunk, arra szolgál, hogy továbbadjuk másoknak, hogy ezáltal növekedjen a jó. Olyan, mintha ezt mondaná: „Íme, itt van az irgalmasságom, gyöngédségem, bocsánatom: fogadd el és használd minél szélesebb körben”.

És mi mit tettünk a javakkal? Kit „fertőztünk” meg hitünkkel? Hány személyt bátorítottunk reménységünkkel? Mennyi szeretetet osztottunk meg testvérünkkel? Olyan kérdések ezek, amelyek jót tesznek nekünk. Bármilyen környezet, még a legtávolabbi és leghozzáférhetetlenebb környezet is olyan hellyé válhat, ahol gyümölcsöztethetjük talentumainkat – mondta Ferenc pápa. Nincsenek tehát olyan helyzetek vagy helyek, amelyek eleve el vannak zárva a keresztény jelenlét és tanúságtétel elől.

Ez a példabeszéd arra ösztönöz bennünket, hogy ne rejtsük el Krisztusba vetett hitünket, Krisztushoz való tartozásunkat, ne temessük el az evangélium szavát, hanem valósítsuk meg azt életünkben, kapcsolatainkban, a konkrét helyzetekben, mint erőt, amely megtisztít és megújít.

Ez vonatkozik a megbocsátásra is, amelyet az Úr különösen a kiengesztelődés szentségében ad nekünk.

„Ne zárjuk be magunkba az Úr bocsánatát, hanem hagyjuk, hogy kiárassza erejét, hogy ledöntse azokat a falakat, amelyeket önzésünk emelt fel, hogy mi tegyük meg az első lépést a vitás kapcsolatokban, mi kezdjünk párbeszédet ott, ahol megszűnt a kommunikáció”.

Az Úr nem mindenkinek adja ugyanazt és ugyanúgy. Személyesen ismer bennünket, és ránk bízza azt, amire szükségünk van; de mindenkibe ugyanazt a végtelen bizalmat helyezi. Isten bízik bennünk. Isten reménykedik bennünk. Ez mindenki számára egyforma. Ne okozzunk csalódást az Úrnak! Ne hagyjuk magunkat félrevezetni a félelem által, hanem viszonozzuk bizalommal az Úr bizalmát!

Szűz Mária testesíti meg a legszebben és a legteljesebben ezt a magatartást. Megkapta és befogadta a legmagasztosabb ajándékot, magát Jézust, és nagylelkű szívvel felkínálta Őt az emberiségnek. Kérjük Máriát: segítsen, hogy „jó és hűséges” szolgák lehessünk, hogy részt vehessünk Urunk örömében.

A pápa végül arra buzdította a híveket, hogy olvassák el újból Máté evangéliumának ezt a szakaszát (25,14-30), elmélkedjenek el a talentumok példabeszédéről, egyfajta lelkiismeretvizsgálatként: Isten javait maguknak tartjuk-e meg, vagy felhasználjuk azokat mások javára?


(vm)