2014-11-17 15:18:14

Elköteleződni annyi, mint az életünket adni valamiért - Ferenc pápa köszöntötte az emberkereskedelem ellen küzdő fiatalokat


Ferenc pápa vasárnap találkozott a Pápai Tudományos Akadémián zajló nemzetközi szimpózium fiatal résztvevőivel, akik az emberkereskedelem megállításáért küzdenek. Az akadémia kancellárja, Sánchez Sorondo püspök fogadta a pápát, aki néhány szót intézett az egybegyűlt mintegy hatvan személyhez, majd egyenként is köszöntötte őket.

Ferenc pápa köszönetet mondott a fiataloknak, akik elkötelezik magukat az emberkereskedelem elleni harcban. Emlékeztetett az emberi méltóság jelentőségére, szemben a mai világ felfogásával, amely az emberi személyt tárgyként használja és végül kiselejtezi. Isten szemében nincs selejtes anyag, csak méltóság van – figyelmeztetett a pápa. A fiatalok küzdelme az emberi méltóság megmentésére irányul, ezért köszönet illeti őket. Köszönet a nem könnyű munkájukért, az elkötelezettségükért. Mindenkinek együtt kell működnie, de nekünk, keresztényeknek el kell köteleződnünk. Elkötelezni magunkat valamiért azt jelenti, hogy életünket adjuk érte – mondta a pápa, majd egy argentin humoristát idézett.

Landrecina az együttműködés és az elköteleződés közti különbséget egy humoros történettel illusztrálta. Azt mondta: amikor a tehén tejet ad nekünk, akkor hozzájárul a táplálkozásunkhoz, együttműködik velünk. Tejet ad nekünk, ebből sajt készül, amit beletehetünk a szendvicsbe. A sajtos kenyér kissé sótlan, tehát kell bele egy kis sonka. Nézzük akkor a disznót: a sonkához a disznó nem együttműködik velünk, hanem elköteleződik, az életét adja érte. Elköteleződni azt jelenti, hogy az életünket adjuk valamiért, föltesszük az életünket rá. Csak akkor van értelme az életünknek, ha készek vagyunk kockára tenni egy ügyért, ha a mások javára fordítjuk.

A pápa ezután kijelentette: „Örömmel látom, hogy sok fiatalban megvan a vágy, hogy elköteleződjön. Ne feledjétek a sajtos-sonkás szendvics történetét. Együttműködni igen, de el is köteleződni! Az emberi méltóságért folytatott küzdelem pedig minden bizonnyal elkötelezettséget kíván. Köszönöm tehát mindazt, amit tesztek, köszönöm az elkötelezettségeteket”.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.