Prohászka Ottokár az ország újjáépítésért a háború után - P. Szabó Ferenc SJ jegyzete

Prohászka Ottokár (1858-1927) 1905-ben lett székesfehérvári püspök. Megrendülve iszonyattal élte át az első világháború borzalmait. A világháborúval kapcsolatban ítélete változott az évek folyamán, amint ezt Fejérdy András a Vatikáni Rádiónak adott interjújában vázolta, beszámolva az első világháborúról rendezett nemzetközi konferenciáról. Mintegy Fejérdy felszólalásának folytatásaként néhány vonással ismertetem Prohászka püspöknek a világháború és a Tanácsköztársaság utáni tevékenységét.

Prohászka Ottokár Trianon után, a húszas évek elején Magyarország erkölcsi, társadalmi újjáépítésért küzd. Már a háború alatt is cselekszik: pénzt gyűjt egy hadiárvaházra; a háború után Ősiben és Tésen, püspöki birtokain megkezdi az örökbérletek kialakítását a háborúból hazatért katonáknak, mivel beterjesztett földbirtokreform-tervét nem fogadták el.

Prohászka 1918-ban érdeklődéssel kezdte figyelni Károlyi Mihályék mozgolódását, remélni kezdett a reformokban. De csakhamar látta, hogy a helyzet elfajul: az „áruló” Károlyi Mihály a bolsevisták útját egyengeti. Eljött a kommunista puccs, Kun Béla és Szamuely bandáinak rémuralma. Prohászka püspök fehérvári palotáját megszállja a csőcselék, ő maga egy kanonokházban húzza meg magát. Idézhetnénk részleteket naplójegyzeteiből, amelyekben részletezi a Leninfiúk garázdálkodását.

Az 1919-es fölfordulás, a vörös terror idején „az idők jelei”-re figyelve az egyház reformjáról eszmélődik, amelyről már indexre tett, 1907-es Modern katolicizmus c. könyvében írt. Figyelemre méltó 1919. július 7-i hosszú naplójegyzete, ahol az egyház jövőjének körvonalait kutatja. Az első keresztények szeretetközösségére utal, akiket Isten pünkösdi Lelke ihletett, és egy volt szívük-lelkük. Levonja a gyakorlati következtetéseket. Többek közöttsürgeti a színvonalas papnevelést és a papság megújult szellemiségét: ne a hatalmi érdek, hanem a szolgálat szelleme vezesse a papokat, legyenek demokratikus érzelműek, be kell vezetni a nép nyelvének használatát a liturgiában, mozgósítani kell a világiakat az egyház küldetésében, megjelöli az állammal való helyes együttműködés formáit.

Prohászka püspök A kommunizmus bukása után c. körlevelében (1919. aug. 17. ÖM), 26kk) elítéli ugyan a vörösök garázdálkodását, de nem feledkezik meg arról, ami pozitívum a szociális törekvésekben.. A következőkre inti híveit:
1) Biztosítsuk munkástestvéreinket, hogy mikor a bolsevizmus tatárjárása ellen küzdünk, egyáltalán nem gondolunk a munkásosztály elnyomására, éppen ellenkezőleg: a magyarság jövőjét a munkásrétegekben látjuk.
2) Kötelességünk enyhíteni a szenvedélyeket, a gyűlölséget és testvérharcot. „Mi zsiványokat s haramiákat nem utánozhatunk!”
3) Törődjünk a néppel, karoljuk fel érdekeit.
4) Alapvető feladat: iskoláink védelme: a keresztény valláserkölcsi alap biztosítása a nevelésben és oktatásban.

Vázolja a lelki-erkölcsi megújulás programját, miközben értékeli a történteket. Nem az Úristen bocsátotta ránk a vörös diktatúra csapását, „hanem a vakbuzgóság, a lelkiismeretlenség, s a kegyetlenség átka szakadt ránk, s több igazság, egyenlőség és szabadság örve alatt minden igazságból, szeretetből s érzésből kivetkőzött emberek gyilkoltak s fosztogattak itt köztünk. Íme az Isten az embert bűneiért éppen bűnei által bünteti.” Mindnyájunknak megtérésre van szükségünk: jobb emberekre, szólamok által meg nem tévesztett népre és hithű intelligenciára; – a gazdasági érdekeket hitetlenséggel s Krisztus-tagadással össze nem keverő munkásságra, – kereszténységre, mely hittel s Isten kegyelmével a szociális haladás igényeit párosítja, hogy ez a vérözön többé meg nem ismétlődjék…”

Prohászka itt már átlép a történelemteológia és a keresztény lelkiség szintjére A körlevél ezután a jelen és a jövő feladataira irányítja a figyelmet. Gyakorlati kereszténységet sürget: hitet és hitből fakadó erkölcsöt, vallásos nevelést az iskolákban, keresztény elvek érvényesítését a közéletben, társadalmi igazságosságot.

Végül megjegyzem: a következő években a püspöki kar közös körleveleit is Prohászka Ottokár fogalmazta ilyen szellemben.

(szf)