2014-09-29 13:28:52

A bevándorlók és a családok helyzete állt a pápa és a máltai államfő találkozójának középpontjában


Ferenc pápa szeptember 29-én délelőtt fogadta Marie-Louise Coleiro Preca asszonyt, aki ezt követően találkozott Dominique Mamberti érsekkel, a Vatikán államközi kapcsolatainak titkárával.

A szívélyes légkörben lezajlott megbeszélések során a felek említést tettek a Szentszék és Málta közötti jó kapcsolatokról, kiemelve az egyház jelentős tevékenységét a nevelés és az egészségügy területén, kifejezetten a szegények érdekében. Foglalkoztak a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekkel, különös hangsúlyt fektetve a keresztény értékek szerepére a máltai társadalom építésében és a család intézményének megerősítésében.

Végül utaltak Málta tevékenységére az Európai Unióban, ahogy egyes nemzetközi kérdésekre is, mint a Mediterrán régióban jelenlevő konfliktushelyzetekre. Ezekkel kapcsolatban annak a reményüknek adtak hangot, hogy a párbeszéden keresztül mihamarabb megoldást találnak rájuk. Foglalkoztak még az Európába irányuló bevándorlással, amelynek kezelésében az egyház és a kormány elkötelezetten részt vesz – olvasható a pápai audienciáról kiadott szentszéki közleményben.

(sv)









All the contents on this site are copyrighted ©.