2014-09-27 13:30:51

Pápai üzenet a békéért rendezett venezuelai vallásközi találkozóra


Caracas egyik belvárosi plébániáján szeptember 26-án vallásközi találkozót tartottak. A vallási és kulturális program részét képezte a Béke hete rendezvényeinek. A találkozót a békének szentelt koncert zárta. A résztvevők között jelen voltak többek között a Maranatha keresztény egyház, a zsidó és a muzulmán vallások képviselői, a venezuelai belügyminiszter, valamint az apostoli nuncius.

Ferenc pápa üzenetet küldött a vallásközi találkozóra, amelyet Aldo Giordano érsek, Venezuela apostoli nunciusa olvasott fel. A Szentatya szeretettel köszöntötte a résztvevőket és arra buzdította őket, hogy sokszorosítsák meg erőfeszítéseiket a béke lángjának ébren tartása érdekében a jóakaratú emberek szívében. E láng járja át fényével az egész társadalmat. Nem kell félni a békétől és az együttéléstől. A kiengesztelődés és az egység nem vereséget vagy veszteséget jelent, hanem győzelmet, mert az ember kerül ki belőle győztesen, akit Isten arra teremtett, hogy egyetértésben és harmóniában éljen.

Krisztus példája, aki halálával ledöntötte a gyűlölet és a megosztottság falát, segítse a találkozó résztvevőit egy igazságosabb és békésebb társadalom megteremtése iránti elkötelezettségükben. Ennek reményében apostoli áldását adta rájuk és kérte, hogy imádkozzanak érte és szolgálatáért.

(sv)










All the contents on this site are copyrighted ©.