2014-09-24 14:36:16

Megóvni a teremtett világot - Pietro Parolin bíboros beszéde a klímacsúcs-konferencián


A szeptember 23-án, kedden az ENSZ New York-i székházában megrendezett Klímacsúcson felszólalt Pietro Parolin bíboros államtitkár is. Beszédében hangsúlyozta, hogy – amint a Szentszék már gyakran hangoztatta – egy morális imperatívuszról van szó, miszerint cselekednünk kell, mert mindannyiunk feladata, hogy óvjuk a teremtést úgy környezetünk, mint a mai és a következő generációk javára. Parolin bíboros kiemelte, amit Ferenc pápa is mondott egy katekézisében: a teremtés nem valamiféle tulajdon, ami fölött önkényesen rendelkezhetnénk, még kevésbé pedig csak néhány ember tulajdona – a teremtés ajándék, Isten azon csodálatos ajándéka, amelyet azért ajándékozott nekünk, hogy nagy tisztelettel és hálával gondoskodjunk róla és hasznosítsuk értékeit mindenki javára.

Ha valóban hatékonyak szeretnénk lenni, egy kollektív válasz megvalósításán kell dolgoznunk, ami a szolidaritás kultúráján, találkozáson és párbeszéden alapul. Minden összetett politikai döntés mögött világos kell lennie az etikai motivációknak. Jelenleg ez azt jelenti, hogy támogatni kell a fejlesztések és életstílusunk alapos és előrelátó fölülvizsgálását számos eltévelyedés és „működési zavar” kijavítása érdekében – ahogy írta XVI. Benedek pápa is Caritas in veritate kezdetű enciklikájában.

A Szentszék nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a környezetünk iránti felelősség egyre szélesebb körben kapjon jelentősebb szerepet. Beszédét Parolin bíboros Ferenc pápát idézve zárta: a Szentszék bízik benne, hogy a globális felmelegedés orvoslására végzett munkát a szolidaritás és a közjó inspirálja, annak tudatában, hogy „minden ember méltósága és a közjóért végzett törekvések olyan ügyek, amelyeknek minden politikai irányvonal alapjául kell szolgálniuk” (Evangelii gaudium, 203).


(vt)








All the contents on this site are copyrighted ©.