„Nem tudsz másokat megvigasztalni, ha szíved nem nyitottad meg az Úr vigasztalásának” – a pápa rögtönzött beszéde a tiranai vesperáson

Vasárnapi adásunkban már ismertettük Ferenc pápa megírt és átadott beszédét, amelyet a tiranai Szent Pál-székesegyházban összegyűlt papokhoz, szerzetesekhez, szeminaristákhoz és novíciusokhoz intézett. Most még összefoglaljuk Szentatya rögtönzött szavait, amelyeket a 2. Korinthusi levélből (1, 3-4) vett versekhez fűzött: „Áldott legyen az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” Az Egyház ma a vesperásban e versekről elmélkedik.

Az elmúlt két hónapban készültem erre a látogatásra, elolvasva az albániai vallásüldözés történetét. Számomra ez meglepetés volt: nem tudtam, hogy népetek annyit szenvedett! Aztán ma, amikor a repülőtérről jöttünk, láttam a sok-sok vértanú fényképét; ez a nép még őrzi a vértanúi emlékét, akik annyit szenvedtek. A vértanúk népe. És most a liturgia elején a két tanúságtétel: egyszerű szavakkal mondták el megindító, fájdalmas történetüket. Azt kérdezhetjük tőlük: „Hogyan tudtátok túlélni a sok szenvedést? És a választ a Korinthusi levél adja: „Isten az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene” vigasztal meg bennünket.

Most gondolok Péterre, akiért, mikor megláncolva börtönben volt, az egész egyház imádkozott. És az Úr megvigasztalta Pétert. És a két vértanút is, akiket ma hallottunk, az Úr megvigasztalta, mert az egyház hívei imádkoztak értük. Ez az Egyház titka: az Úr megvigasztal csendben, titkosan is, a szívbe erőt adva. A vigasztalás mindig tőle jön. Jaj nekünk, papoknak, szerzeteseknek, nővéreknek, novíciusoknak, ha másutt keressük a vigasztalást.

Én ma nem akarlak ostorozni benneteket, nem akarok „hóhér” lenni, de jól tudjátok meg. Ha nem az Úrnál, hanem másutt kerestek vigasztalást, nem lesztek boldogok! Továbbá: nem tudsz másokat megvigasztalni, ha szíved nem nyitottad meg az Úr vigasztalásának. „Áldott legyen az Isten a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom és a vigasztalás Istene”, aki megvigasztal bennünket, hogy mi meg tudjunk vigasztalni másokat, alázatosan, hivalkodás nélkül, amint itt ketten tették, megvigasztalva minket. Bűnösök vagyunk, de az Úr velünk van. Menjünk bátran előre az úton! Hazatérve gondoljuk meg: ma megérintettük a vértanúkat.

(szf)