2014-09-20 16:38:54

Az Egyház missziós megtérése: pápai beszéd a világegyház püspökeihez


A Népek Evangelizálása Kongregáció kéthetes szemináriumot szervezett püspökök számára Fernando Filoni bíboros prefektus vezetésével. Ferenc pápa szombaton délben fogadta a szeminárium 120 részvevőjét, és átnyújtotta nekik előre megírt beszédét, amelyet most összefoglalunk.

A pápa több írben hivatkozik Az Evangélium öröme kezdetű apostoli buzdítására. Itt 52-75) leírta a mai világ kihívásait, amelyekkel a mai evangelizálásnak szembe kell néznie: kirekesztő gazdaság, a pénz bálványozása, erőszakot gerjesztő egyenlőtlenség. Mindezek nagyon megnehezítik a püspökök küldetésének teljesítését. Az Úrba vetve bizalmukat teljesíthetik lelkipásztori feladataikat. Az elmúlt két hét alatt megvizsgálták e feladatokat, amelyeket leírt ugyancsak Az Evangélium öröme (19-49): az Egyház missziós átalakításáról, megtéréséről van szó; kilépni önző világunkból elmenni a perifériák felé, ahol a legnagyobb szükség van az Evangélium világosságára. Az evangéliumot hirdetni mindenkinek, mindenütt, minden alkalommal halogatás és félelem nélkül. Ebben a főpásztoroknak élen kell járniuk.

Az Egyház missziós megtérésében központban áll az emberiség szolgálata, Krisztus példájára, aki megmosta apostolai lábát, közel menni, leereszkedni, ha szükséges, megérinteni a szenvedők testét. A „kilépő Egyház” a missziós tanítványok közössége. A püspökök Isten népe vezetésében mint atyák és pásztorok tejesítsék küldetésüket, mint olyanok, „akik szolgálnak”. E lelkipásztori szolgálatra kiváló példát adnak a koreai szent vértanúk, Kim Taegon András és társai, akiknek éppen ma tarjuk liturgikus emléknapját.

Végül Ferenc pápa gondolt azokra a püspökökre, akik különböző okokból, nem lehettek jelen, mindannyiunknak apostoli áldását küldte. Külön megemlítette a nemrég szentelt kínai püspököket, akik nem jöhettek el e találkozóra. „Biztosítom őket – mondta a pápa – nemcsak az én és a mi szolidaritásunkról, hanem a világ valamennyi püspöke hitbeli közösségéről: érezzék, hogy ha néha egyedül is érzik magukat, legyen erősebb a bizonyosságuk, hogy szenvedésük gyümölcsöt hoz – nagy gyümölcsöt!- híveik, honfitársaik és az egész Egyház javára!”

„Szűz Mária, az Evangelizálás Csillaga kísérjen anyai gyengédségével Benneteket. Rátok és egyházmegyéitekre az Úr áldását kérem” – zárta beszédét Ferenc pápa.

(szf)








All the contents on this site are copyrighted ©.