2014-08-25 13:29:23

„Elég volt az esztelen erőszakból” – Ferenc pápa levele a megölt amerikai újságíróért bemutatott szentmisére


„Imádkozzunk, hogy véget érjen az esztelen erőszak és bekövetkezzen a béke és a kiengesztelődés hajnala az emberi család minden tagja számára” – írta Ferenc pápa az Iszlám Állam dzsihadistái által brutálisan megölt James Foley újságíró lelki üdvéért bemutatott szentmise résztvevőinek. A szertartásra New Hampshire államban, Rochester-ben került sor augusztus 24-én, vasárnap.

Ferenc pápa üzenetében, amelyet a szertartás végén olvastak fel, csatlakozik az amerikai riporter hozzátartozói, barátai, munkatársai fájdalmához, imáiról és spirituális közelségéről biztosítva őket.

A szertartást abban a rochesteri templomban mutatták be, ahová a Foley család rendszeresen jár. A szentmisét Peter Libasci helyi püspök celebrálta mintegy 100 hívő jelenlétében. Hangsúlyozta, hogy James, csakúgy, mint családja, mindig a katolikus hitből merítették erejüket. A főpásztor továbbá imádkozott Steven Sotloff amerikai újságíróért, aki még mindig a dzsihadisták fogságában van Irakban.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.