2014-08-21 11:43:45

„Többé nem rabszolgák, hanem testvérek” – Ferenc pápa bejelentette a 48. béke világnapra szóló üzenetének címét


2015. január elsejére szól az üzenet, amely a második Ferenc pápa péteri szolgálatában.
Sokan azt gondolják, hogy a rabszolgaság már a múlté. Valójában ez a társadalmi csapás továbbra is erőteljesen jelen van korunk világában. Ferenc pápa 2014. január elsejére írt, első békeüzenetét a testvériségnek szentelte, „Testvériség, a béke alapja és útja” címmel. Az a tény, hogy mindnyájan Isten gyermekei vagyunk, minden embert egymás egyenlő méltóságú testvérévé tesz.

A rabszolgaság halálos csapás az egyetemes testvériség, tehát a béke számára. Akkor van ugyanis béke, ha minden ember felismeri a másikban testvérét, aki vele egyenlő méltósággal rendelkezik.

A világon a rabszolgaságnak sokféle gyalázatos arca van: az emberkereskedelem, az elvándorlókkal való kereskedelem, a prostitúció, a rabszolgamunka, az egyik ember kizsákmányolása a másik által, a rabszolgatartó mentalitás nőkkel és gyermekekkel szemben.

Egyének és csoportok ezzel a rabszolgasággal nyerészkednek szégyenletes módon, kihasználva a világban jelenlévő sok konfliktust, a gazdasági válság, és a korrupció összefüggésében.

A rabszolgaság rettenetes nyitott seb a mai társadalom testén, egy végzetesen gennyedő seb Krisztus húsában!

Ahhoz, hogy hatékonyan szembe tudjunk szállni a rabszolgasággal, mindenekelőtt el kell ismernünk minden személy sérthetetlen méltóságát. Az egyenlő méltóság elismerése továbbá szilárdan kötődjön a testvériséghez. A testvériség azt kívánja tőlünk, hogy utasítsunk vissza minden egyenlőtlenséget, amely lehetővé teszi, hogy egy ember egy másik embert rabszolgává tegyen. Azt kéri tőlünk, hogy mindig nagylelkűen cselekedjünk, közel állva testvéreinkhez. Ez elvezet bennünket a szabadulás és a mindenkit befogadó társadalom felé vezető úthoz.

Az a célunk, hogy olyan társadalmat építsünk, amely diszkrimináció nélkül minden ember egyenlő méltóságán alapul. Ahhoz, hogy ezt elérjük, szükség van a média, az oktatás és a kultúra elkötelezettségére is egy olyan megújult társadalom érdekében, amely a szabadságon, az igazságosságon és a békén alapul.

A béke világnapot VI. Pál pápa kezdeményezésére ünnepeljük minden év január elsején. A Szentatya üzenete, amelyet elküldenek a világ minden külügyminiszterének, egyben megjelöli a Szentszék diplomáciai vonalvezetését az újév kezdetén.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.