2014-08-21 13:47:04

„Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!” – P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 21. vasárnapra


RealAudioMP3 „Te vagy a Messiás, az élő Isten Fia!” Simon Péter, a főapostol Fülöp Cezáreájában tett vallomása már az őskeresztény közösség hitvallását tükrözi. Szent Pál és a többi apostol már az evangéliumok megírása előtt azt hirdette, hogy a Názáreti Jézus az Úr: „Krisztus meghalt bűneinkért az Írások szerint, eltemették és harmadnapra feltámadt, szintén az Írások szerint.” (1Kor 15, 3-11) Tehát a Messiásra vonatkozó ószövetségi írások, prófétai jövendölések beteljesedtek. Az őskeresztény hitvallás az Egyház sziklaalapja, és ez a hit a mai napig a keresztény hit összefoglalása: a Názáreti Jézus a Krisztus, nincs másban üdvössége a világnak, egyedül Ő, a Feltámadott adhatja Lelke által a benne hívőknek az örök életet, amelyre az Atya öröktől fogva Fiában meghívott minden embert fogadott gyermekének.

Ezt az örömhírt hirdeti minden megnyilatkozásában Péter mai utóda, Ferenc pápa, mióta közzétette Az Evangélium öröme kezdetű buzdítását: „Meghívok minden keresztényt – éljen bárhol és bármilyen helyzetben –, hogy még ma újítsa meg személyes találkozását Jézus Krisztussal, vagy legalábbis döntsön úgy: engedi, hogy ő találkozzon vele, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt. Nincs olyan ok, amiért valaki azt gondolhatná, hogy ez a meghívás nem neki szól, mert »senki sincs kizárva abból az örömből, melyet az Úr hozott«. (VI. Pál) Aki kockáztat, azt az Úr nem csapja be, és ha valaki csak egy apró lépést tesz is Jézus felé, felfedezi, hogy ő már tárt karokkal várja érkezését. Itt van a perc, hogy az mondjuk Jézus Krisztusnak: »Uram, hagytam rászedni magam, ezerféleképpen menekültem szereteted elől, de most újra itt vagyok, hogy megújítsam szövetségemet veled. Szükségem van rád. Fogadj vissza újra, Uram, fogadj ismét megváltó karjaidba!« (…) Ő képes mindig visszaadni az örömöt, hogy fölemeljük a fejünket és újrakezdjünk.”

A Feltámadt Krisztusba vetett hit örömét hirdette Ferenc pápa legutóbb Dél-Koreában. A 124 koreai vértanú boldoggá avatásakor Pál apostolt idézve így kezdte homíliáját a milliós hívősereg előtt: „Ki választhat el minket Krisztus szeretetétől? (Róm 8, 35) Ezekkel a szavakkal Szent Pál a Jézus Krisztusba vetett hitünk dicsőségéről szól: Krisztus nem pusztán feltámadt a halottak közül, és felment a mennybe, hanem egyesített magával bennünket, és örök élete részesévé tett minket. Krisztus győzedelmes és az ő győzelme a miénk!

(Mt 16, 13-20)








All the contents on this site are copyrighted ©.