„Az emberi fájdalommal szemben nem lehet semlegesnek lenni” – a pápa válasza egy dél-koreai újságírónak

Egy dél-koreai újságíró mindenekelőtt megköszönte a Szentatyának, hogy olyan sok embert boldoggá tett Koreában. Megköszönte az ország egyesítésére vonatkozó buzdításait is. Majd feltette a kérdést: mit érzett a pápa, amikor találkozott a komptragédia áldozatainak hozzátartozóival? Nem aggódott, hogy gesztusát – a sárga szalag viselését – politikailag félreérthetik?

Ferenc pápa így válaszolt: „Amikor emberi fájdalommal állsz szemben, azt kell tenned, amit a szíved mond. Azután mondhatnak, amit akarnak – ilyen vagy olyan politikai szándékkal tette. Amikor ezekre a férfiakra, nőkre, apukákra és anyukákra gondolsz, akik elveszítették gyermekeiket, fiatalokra, akik elveszítették testvéreiket, egy katasztrófa nagy fájdalmára, akkor az én szívem – én ugyanis pap vagyok – azt érzi, hogy közelednem kell! Tudom, hogy a vigasz, amit egy szavammal nyújthatok, nem megoldás, nem adja vissza a halottak életét, de az emberi közelség ezekben a pillanatokban erőt ad. Ez a szolidaritás.

A pápa felidézte, hogy amikor Buenos Aires érseke volt, két hasonló katasztrófát élt át: az egyik egy táncteremben történt, ahol popzenét játszottak: tűz ütött ki és 193-an meghaltak. A másik egy vonatszerencsétlenség volt, amelyben 120-an vesztették életüket. Akkor is ezt éreztem: közelednem kell. Az emberi fájdalom nagyon erős, és ha mi ezekben a szomorú pillanatokban közeledünk, sokat segítünk.

A második kérdésre ez volt Ferenc pápa válasza, rámutatva a sárga szalagra, amelyet a komptragédia jeleként viselnek: szolidaritásból fogadtam el. Már fél napja viseltem, amikor valaki odajött hozzám és ezt mondta: „Jobb lesz levenni, Önnek semlegesnek kell lennie”.

„De figyelj ide – válaszoltam – az emberi fájdalommal szemben nem lehet semlegesnek lenni. Én ezt így érzem.”

Egy másik koreai újságíró szintén a pápa érzelmei felől érdeklődött: mit érzett, amikor találkozott a japánok által szexuális rabszolgaságba döntött asszonyokkal? Második kérdése pedig az észak-koreai rezsimmel és az ott élő keresztények üldözésével foglalkozott. Van-e valamilyen terve a pápának arra vonatkozóan, hogy megpróbálja megváltoztatni Phenjan magatartását az észak-koreai keresztényekkel szemben?

Ferenc pápa az első kérdésre így válaszolt: „Ma ezek a nők ott voltak (a szentmisén) annak ellenére, hogy olyan sokat szenvedtek, megmaradt méltóságuk. Ezeket a nőket kihasználták, rabszolgává tették, ezek mind a háború kegyetlenségei.

A szenvedés pedig örökség. Az első egyházatyák mondták, hogy a vértanúk vére a keresztények magvetése. Ti, koreaiak nagyon sok magot hintettetek el. Következetességből, ugye? Most látható ezeknek a vértanúknak a magvetése. Észak-Koreában tudom, hogy szenvednek, sok rokon nem találkozhat, ez szenvedést okoz. Nagy szenvedés az ország megosztottsága.

Ma, a székesegyházban, ahol felvettem a liturgikus öltözéket, kaptam egy ajándékot, egy krisztusi töviskoronát, amelyet az egyetlen Koreát két részre osztó vasdrótból készítettek. Ezt magammal hoztam. Ezen a repülőn itt van ez az ajándék. A megosztott család szenvedése” – mondta a pápa, megismételve Koreában mondott szavait:

„A két Korea testvérek, ugyanazt a nyelvet beszélik; és amikor ugyanazt a nyelvet beszélik, akkor ugyanaz az édesanya, ez pedig reményre ad okot. A megosztottság nagy szenvedést jelent, én megértem ezt és imádkozok, hogy véget érjen” – válaszolta Ferenc pápa.

Egy japán újságíró köszönetét fejezte ki a pápának első ázsiai látogatásáért. Szintén feltette a kérdést – most japán szemszögből – mit érzett a pápa, amikor a 7 idős hölggyel találkozott, akik a japánok szexuális áldozatai voltak – majd így folytatta: Japánban is voltak rejtőzködésre kényszerített keresztények. Jövőre lesz 150. évfordulója, hogy ismét napvilágra jöhettek. Lehetséges-e, hogy a pápával együtt imádkozhatnak értük Nagaszakiban?

A pápa nagy örömmel válaszolt: nagyon, nagyon szép lenne. Hozzátette, hogy mind a japán kormány, mind a püspöki konferencia már meghívta az országba. Majd a pápa visszatért a szenvedés témájára. A koreai nép nem veszítette el méltóságát. Egy lerohant, megalázott nép volt, amely háborúkat szenvedett el, most megosztott és sokat szenved. Ferenc pápa felidézte, hogy amikor a fiatalokkal találkozott, meglátogatta a vértanúk múzeumát: rettenetes, hogy mennyit szenvedett ez a nép, csak azért, hogy ne tiporja le a keresztet! Ez történelmi fájdalom és szenvedés.

Visszatérve az idős asszonyokra, a pápa megismételte: fiatal lányokként hurcolták el őket a kaszárnyákba, hogy kihasználják őket, de nem veszítették el méltóságukat. Mindezek a vértanúságok, szenvedések a háborúk gyümölcsei.

És ma mindenütt háború van! Valaki ezt mondta nekem: „Atyám, tudja, hogy a harmadik világháborút éljük, csak részletekben?” Háborús világban élünk, amelyben ezeket a kegyetlenségeket elkövetik. „Szeretnék két szót hangsúlyozni – folytatta Ferenc pápa.

Az első a kegyetlenség. Ma a gyermekek nem számítanak. Valamikor konvencionális háborúról beszéltek, ma ez nem számít. Nem mondom, hogy azok jók voltak, nem. De ma ledobnak egy bombát, és az megöli az ártatlanokat, a gyermekeket édesanyjukkal, megölnek mindenkit. Álljunk meg és gondolkozzunk el, hogy a kegyetlenségnek milyen szintjére jutottunk el. Ez meg kell, hogy döbbentsen bennünket! Az emberiség kegyetlenségének mai szintje megdöbbentő.

A másik szó, amire szeretnék kitérni, a kínzás. Ma a kínzás mondhatnánk, hogy a titkosszolgálatok magatartásának, a jogi eljárásoknak szinte hétköznapi eszköze. A kínzás emberiség ellen elkövetett bűn és bűntény. A katolikusoknak ezt mondom: egy embert kínozni halálos bűn, nagyon súlyos bűn. De még annál is több, az emberiség ellen elkövetett bűn. Kegyetlenség és kínzás.

Nagyon szeretném, ha ti a médiában foglalkoznátok ezzel a témával. Hogyan látjátok ma ezeket a dolgokat? Milyen szinten van ma az emberiség kegyetlensége? És mit gondoltok a kínzásról? Azt hiszem, mindnyájunknak jót tenne, ha elgondolkoznánk ezekről – mondta a repülőgépen tartott sajtókonferencián Ferenc pápa.

(vm)