Ferenc pápa homíliája a koreai vértanúk boldoggá avatási szentmiséjén

„Ki választhat el minket Krisztus szeretetétől?” (Rm 8,35) – kezdte szentbeszédét a boldoggá avatási szertartáson Ferenc pápa. Ezekkel a szavakkal Szent Pál a Jézus Krisztusba vetett hitünk dicsőségéről szól: Krisztus nem pusztán feltámadt a halottak közül és felment a mennybe, hanem egyesített magával bennünket és örök élete részesévé tett minket. Krisztus győzedelmes és az ő győzelme a miénk! – mondta Ferenc pápa a mintegy egymilliós hívősereghez intézve szavait.

Ma ezt a győzelmet ünnepeljük Paul Yun Ji-chung és 123 társában. „Nevük folytatja a szent vértanúk, Andrew Kim Taegon, Paul Chong Hasang és társai sorát, akik előtt leróttam tiszteletemet a szentmisére jőve” – folytatta a pápa. Mindnyájan Krisztusért éltek és haltak meg és most Vele együtt uralkodnak örömben és dicsőségben. Szent Pállal azt mondják nekünk, hogy Isten, Fia halálában és feltámadásában a legnagyobb győzelmet adta nekünk. Valóban, „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem hatamasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől, mely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Rm, 8,38-39).

Boldog Paul és társainak ünneplése lehetőséget ad arra, hogy visszatérjünk az első pillanatokhoz, a koreai egyház kezdeteihez. Arra szólít fel benneteket, koreai katolikusokat, hogy emlékezzetek azokra a nagy művekre, amelyeket Isten hajtott végre ezen a földön és őrizzétek kincsként a hit és a szeretet örökségét, amelyet elődeitek hagytak rátok.

Isten titokzatos gondviselése által, a keresztény hit nem misszionáriusok révén érkezett Korea partjaira; hanem a koreai emberek szívén és értelmén keresztül. Az embereket az intellektuális kiváncsiság, a vallási igazság keresése ösztönözte. Az evangéliummal való kezdeti találkozáson keresztül az első koreai keresztények megnyitották értelmüket Jézusnak. Többet akartak tudni erről a Jézusról, aki szenvedett, meghalt és feltámadt a halottak közül.

A Jézusról szerzett ismeret hamarosan elvezetett a magával az Úrral való találkozáshoz, az első keresztségekhez, a szentségi és teljes egyházi élet utáni vágyhoz és egy missziós elkötelezettség kezdeteihez. Meghozta továbbá gyümölcseit a közösségben, amelyek az ősegyházból szereztek ihlet, amelyben a hívek valóban egy szív és egy lélek voltak, nem törődtek a társadalmi különbségekkel és mindenük közös volt (vö. ApCsel 4,32). Boldog Paul Yun Ji-chung és társainak öröksége – egyenességük az igazság keresésében, hűségük a magukévá tett vallás legfőbb alapelveihez, valamint tanúságtételük a mindenki iránti szeretetről és szolidaritásról - mindez részét alkotja a koreai nép gazdag történelmének.

A pápa homíliájában hangsúlyozta a napi evangélium tanítását (Jn 17,11b-19): Jézus kéri az Atyát, hogy szenteljen meg bennünket az igazságban, és őrizzen meg bennünket a világtól. Jelentőségteljes, hogy miközben Jézus azt kéri az Atyától, hogy szenteljen meg és őrizzen meg bennünket, nem kéri, hogy eltávolítson bennünket a világból. Elküldi tanítványait, hogy legyenek az életszentség és az igazság kovásza a világban: legyenek a föld sója, a világ világossága. A vértanúk ezt az utat mutatják meg nekünk.

Ez a történet sokat mond nekünk a világi hívek hivatásának jelentőségéről, méltóságáról és szépségéről!

Bizonyos idő elmúltával, miután a hit első magvait elvetették ezen a földön, a vértanúknak és a keresztény közösségnek választaniuk kellet, hogy Jézust követik-e, vagy a világot. Hallották az Úr figyelmeztetését, vagyis azt, hogy a világ gyűlölni fogja őket, mert nem e világból valók (vö. Jn 17,14); tudták, mi az ára annak, hogy Jézus tanítványaivá váltak. A vértanúk készen álltak nagy áldozathozatalokra és hagyták, hogy megfosszák őket mindentől, ami eltávolíthatná őket Krisztustól: elhagyták javaikat és a földet, a hírnevet és a dicsőséget, mert tudták, hogy csak Krisztus lehet a valódi kincsük.

Ma gyakran tapasztaljuk, hogy hitünket a világ próbára teszi, és számtalan módon azt kérik tőlünk, hogy kompromisszumot kössünk a hittel, hogy felhigítsuk az evangélium radikális követelményeit és az idők lelkületéhez igazodjunk.

A vértanúk arra emlékeztetnek bennünket, hogy Krisztust helyezzük mindenek fölé és minden mást ezen a világon Hozzá és örökös Országához viszonyítva szemléljünk. A vértanúk arra késztetnek, hogy tegyük fel magunknak a kérdést: van-e valami, amiiért képesek lennénk meghalni?

A vértanúk példája továbbá megtanítja nekünk a szeretet jelentőségét a hitéletben. Krisztusról tett tanúságuk tisztasága, amelyet azzal nyilvánítottak ki, hogy elfogadták minden megkeresztelt egyenlő méltóságát, elvezette őket egy olyan testvéri életformához, amely kihívást jelentett a kor merev társadalmi struktúrái számára. Elutasították, hogy elválasszák egymástól a kettős szeretetparancsolatot Isten és az emberek iránt. Ez arra késztette őket, hogy gondoskodjanak testvéreik szükségleteiről.

Példájuk sokat mond nekünk, akik olyan társadalmakban élünk, amelyekben hatalmas gazdagságok mellett csöndben növekszik a legigazságtalanabb szegénység; ahol ritkán hallják meg a szegények kiáltását; és ahol Krisztus továbbra is hív minket: azt kéri tőlünk, hogy szeressük és szolgáljuk őt, kinyújtva kezünket, szükséget szenvedő testvéreink felé.

A vértanúk öröksége minden jóakaratú férfit és nőt arra ösztönözhet, hogy összhangban együttműködjön egy igazságosabb, szabad és kiengesztelődött társadalomért, hozzájárulva ezáltal a békéhez és a valóban hiteles emberi értékekhez ebben az országban és az egész világon.

Bárcsak minden koreai vértanú imái, egységben a Szűzanyával, az egyház Anyjával, elnyernék számunkra a kegyelmet, hogy kitartsunk a hitben és a jó cselekedetekben, az életszentségben és a szív tisztaságában, az apostoli buzgóságban, hogy tanúságot tegyünk Jézusról ebben a szeretett nemzetben, egész Ázsiában a föld végső határaiig, Ámen – fejezte be a boldoggá avatási szentmisén mondott homíliáját Ferenc pápa.

(vm)