2014-08-06 16:12:22

Az egyház: új szövetség és új nép - a pápa katekézise az általános kihallgatáson


RealAudioMP3 Ferenc pápa augusztus 6-án, szerdán délelőtt fél 11-kor a vatikáni VI. Pál teremben megkezdte az általános kihallgatások megtartását, amelyek szüneteltek július hónapban. A nyári nagy meleg miatt nem a Szent Péter téren került sor a pápa és a hívek hagyományos szerdai találkozójára. Hatezer hivatalos jegyet adott ki a Pápai Ház Prefektúrája az alkalomra. A híveket köszöntve a Szentatya felidézte: az előző katekézisekben bemutatta, hogy az egyház egy népet alkot, amelyet Isten türelemmel és szeretettel készít fel. E néphez tartozásra mindannyian meghívást kaptunk. Ez alkalommal a pápa katekézisében kiemelte az újdonságot, amely ezt a népet jellemzi. „Egy valóban új népről van szó, amely az új szövetségen alapul, amit az Úr Jézus hozott létre azáltal, hogy életét ajándékozta értünk. Ez az újdonság nem tagadja meg és nem áll szembe a korábbi úttal, hanem előre viszi és beteljesíti azt” – hangsúlyozta a Szentatya.

Van egy nagyon jelentős összekötő személy az Ó és az Újszövetség között. Keresztelő Szent János. A szinoptikus Evangéliumokban ő az „előfutár”, a „hírnök”. Előkészíti az Úr eljövetelét, felkészítve a népet a szív megtérésére és Isten vigaszának befogadására. János evangéliumában ő a „tanú”, aki segít felismernünk Jézusban azt, aki az égből jön, hogy megbocsássa bűneinket és népét jegyesévé, az új emberiség tagjává tegye. „Előfutárként” és „tanúként” Keresztelő Szent János központi szerepet tölt be a Szentírásban, mivel hidat képez az Ószövetség ígérete és annak beteljesedése között, a próféciák és Jézusban való megvalósulásuk között. Tanúságtételével János kijelöli számunkra Jézust, hogy kövessük Őt. Elmondja, hogy ehhez alázatra, bűnbánatra és megtérésre van szükség. Erre hív bennünket.

Ahogy Mózes szövetséget kötött Istennel a törvény ereje által, amelyet a Sínai-hegyen kapott, úgy Jézus egy hegyről lejövet a Galileai-tó partján átadja tanítványainak és a tömegnek az új tanítást, amely a Nyolc Boldogsággal kezdődik. A Nyolc Boldogság az út, amelyet Isten megjelöl válaszként az emberben meglevő boldogság iránti vágyra. Ez tökéletesíti az Ószövetség parancsait. „Hozzá vagyunk szokva, hogy megtanuljuk a Tízparancsolatot, de a Nyolc Boldogság ismétléséhez viszont nem. Próbáljunk meg emlékezni rá és bevésni szívünkbe” – buzdította a jelenlevőket a pápa. Majd azt javasolta, hogy miután ő elmondja egyenként a Nyolc Boldogság sorait, a hívek ismételjék azokat hangosan utána. Ezt örömmel meg is tették. Amikor elbizonytalanodtak az ismétlésben, a pápa velük együtt elmondta újra, hogy segítségükre legyen. Miután megdicsérte őket, egy házi feladatot adott a jelenlevőknek. „Vegyétek kezetekbe az Evangéliumot, amit magatoknál hordotok… Emlékeztek ugye, hogy egy kis Evangéliumot mindig tartsatok magatoknál a zsebetekben, a táskátokban. Máté evangéliumának első fejezeteiben megtaláljátok a Nyolc Boldogságot. Ma és holnap otthon olvassátok el. Megteszitek?” „Igen” – harsogták az aulában jelenlevők. „Azért olvassátok el, hogy ne felejtsétek el, mert ez a Törvény, amelyet Jézus ad nekünk!” – figyelmeztetett Ferenc pápa. „Megteszitek? Köszönöm” – folytatta.

Ezekben a szavakban megtaláljuk a Jézus által hozott összes újdonságot. A Nyolc Boldogság Jézus arcképe, életformája. Ez a valódi boldogság útja, amelyen mi is végighaladhatunk a kegyelemmel, amelyet Jézus ajándékoz nekünk.

„Az új Törvényen túl Jézus átad nekünk egy „jegyzőkönyvet”, amely alapján megítélésre kerülünk majd. A világ végén megítéltetünk” – hangsúlyozta a Szentatya. „Melyek lesznek a hozzánk intézett kérdések? Azok, amelyeket Máté evangéliumának 25. fejezetében találunk. Ma az a feladat, hogy olvassuk el Máté evangéliumának 5. fejezetét, ahol a Nyolc Boldogság található, illetve a 25. fejezetet, ahol a jegyzőkönyv, a kérdések vannak, amelyeket az ítélet napján intéznek majd hozzánk” – tette hozzá kötetlenül Ferenc pápa. „Nem lesznek címeink, tekintélyünk vagy privilégiumaink, amelyeket felvonultathatunk. Az Úr felismer bennünket, ha mi felismertük Őt a szegényben, az éhezőben, a szűkölködőben és a peremre szorultban, valamint abban, aki szenved és, aki egyedül van…Ez az egyik alapvető kritériuma keresztény életünknek, amelyhez minden nap mérnünk kell magunkat. Erre hív Jézus.”

Ezt követően szabadon hozzáfűzte: „Elolvasom a Nyolc Boldogságot és elgondolkodom azon, hogy milyennek kell lennie keresztény életemnek. Majd lelkiismeret-vizsgálatot tartok Máté 25. fejezete alapján. Minden nap. Ez jót tesz nekünk! Ezek egyszerű dolgok, de konkrétak” – állapította meg a pápa.

Kedves barátok, az új szövetség abban áll, hogy felismerjük magunkat Krisztusban, elmerülve Isten irgalmában és együttérzésében. Ez tölti el szívünket örömmel és ez teszi életünket szép és Isten szeretetétől hiteles tanúságtétellé minden testvérünk számára, akivel a nap során találkozunk. Ne feledjétek ezt a feladatot! Máté 5. és 25. fejezete. Köszönöm! – zárta katekézisét Ferenc pápa a szerdai általános kihallgatáson.

A Szentatya ezt követően köszöntötte a világ minden részéről érkezett zarándokokat. A francia híveket emlékeztette, hogy ezen a napon ünnepeljük Urunk színeváltozását. A német zarándokok közül külön kiemelte azokat a nagyszámban Rómába érkezett fiatalokat, akikkel kedden este találkozott a Szent Péter téren. Az arab nyelvű híveket arra kérte, hogy imádkozzanak a Közel-Kelet békéjéért.

A Szentatya ezután felidézte Isten szolgája VI. Pál pápa emlékét, aki 1978. augusztus 6-án hunyt el. „Szeretettel és csodálattal emlékezünk rá, aki teljesen az egyház szolgálatának szentelte életét. Példája, mint Krisztus és az Evangélium hűséges szolgája legyen buzdítás és ösztönzés mindannyiunk számára.”

Végül Ferenc pápa a fiatalokhoz, a betegekhez és az új házasokhoz fordult. „Urunk színeváltozásának ünnepe segítsen minket, hogy soha ne veszítsük el a reményt, hanem bízzuk magunkat Krisztusra, aki érdemeink nélkül is üdvözített és megváltott bennünket.”

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.