2014-08-05 09:20:59

Kínában templomokat és kereszteket rombolnak le


A kínai Vincent Zhu Weifang, Wenzhou püspöke Zhejiang tartomány helyi vezetőit teszi felelőssé azért, mert a térségben templomokat romboltak le, protestáns és katolikus templomok keresztjeit zúzták szét – adja hírül az AsiaNews hírügynökség.

A püspök július 30-i keltezéssel pásztorlevélben buzdította híveit, hogy ne féljenek, hanem őrizzék meg hitüket. Július 31-én papjai is azzal a kéréssel fordultak a helyi hatóságokhoz, hogy állítsák le az immár hónapok óta tartó hadjáratot. Protestáns és katolikus hívek sérüléseket szenvedtek, miközben megpróbálták megfékezni a templomokat és kereszteket leromboló rendőröket.

A 87 éves Zhu püspök levelében arról számol be, hogy ez a pusztító hadjárat meglepetésként hatott rá. Kezdetben nem lépett közbe, mert azt hitte, hogy csak szórványos jelenségről van szó. Bocsánatot kér híveitől a késői beavatkozásért.

A templomok lerombolásának politikája „téves és igazságtalan”, mert olyan épületeket is romba döntöttek, amelyek megfeleltek az előírt szabályoknak. A püspök megjegyzi: a romboló hadjárat a templomok tetején látható kereszteket veszi célba, amelyek a keresztény hit jelképei. Ez növeli a feszültséget az egyház és a kormány között, erőszakot okoz, továbbá megbontja a vallás és az állam közötti összhangot, fokozva a szociális instabilitást. A főpásztor szerint a templom-ellenes hadjárat tovább erősödik.

Zhu püspök arra kéri a híveket, hogy imádkozzanak az egyházmegye sorsáért, naponta ajánljanak fel egy rózsafüzér imát, péntekenként pedig egy Keresztutat. „Imádkozzunk, hogy üldözőink megváltozzanak” – írja pásztorlevelében a kínai püspök.

(vm)







All the contents on this site are copyrighted ©.