2014-08-02 12:21:37

A pápa látogatása remény a két Korea közötti békére – a dél-koreai püspöki konferencia elnökének nyilatkozata


Peter U-ill Kang püspök, Cheju főpásztora személyes háláját fejezi ki a Szentatyának, egyben abban reménykedik, hogy az augusztus 13-18 között sorra kerülő apostoli látogatás nyomán ismét megindul Észak- és Dél-Korea között a kiengesztelődési folyamat. A UCAN (Union of Catholic Asian News) ázsiai katolikus hírügynökséggel folytatott beszélgetésében a főpásztor szól a helyi egyház elvárásairól, de olyan kényes témákról is, mint az észak-koreai helyzet, valamint a két ország egyesítésének kérdése.

Ez ugyanis továbbra is nyílt seb a koreai nép számára. „1945 óta megosztottan élünk, de ugyanaz a nép vagyunk, ugyanazt a nyelvet beszéljük, ugyanaz a kultúránk” – mondta a dél-koreai püspöki konferencia elnöke. Az észak-koreai helyzet nem tarthat sokáig – fejtette ki U-ill Kang püspök. A változások belülről kezdődnek majd meg és máris tapasztalhatók a rezsim elleni lázadás elszórt, de fontos jeli. Ezek a lázadások nem politikai jellegűek, hanem a lakosság nehéz életkörülményeinek a következményei. Az éhség erősebb mozgatója a lázadásnak, mint a demokrácia és az igazságosság eszméi.

Az interjúban Cheju püspöke a dél-koreai helyi egyház kihívásairól is nyilatkozik. Ezek közé tartozik a koreai klérus megosztottsága, az ún. „haladók” és „konzervatívok” közötti ellentét, amelyről a média is hírt ad.

A főpásztor szerint nem annyira tanbeli megosztottságról van szó, mint inkább az egyház szerepét illető különböző felfogásokról: van, aki azt szeretné, hogy az egyház legyen jobban jelen a társadalmi kérdésekben, követve Kim bíboros, szöuli érsek példáját, aki ellenállt a katonai diktatúra idején. Mások úgy gondolják, hogy ez nem az egyház feladata. Egyesek szerint a pápalátogatás alkalom lehetne arra, hogy ismét foglalkozzanak a társadalmi egyenlőtlenség és igazságtalanság témájával, amely főleg a fiatalokat sújtja Dél-Koreában.

A kérdést az egyház társadalmi tanításának fényében kellene megvizsgálni, mivel ezt csak kevéssé ismerik a hívek. A püspököknek jobban el kellene kötelezniük magukat ezen a téren, de ehhez időre van szükség – mondta végül az ázsiai katolikus hírügynökségnek adott interjújában U-ill Kang püspök.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.