A Jézus Társasága visszaállításának második centenáriuma - cikkismertetés

Augusztus 7-én emlékeznek a jezsuiták a Jézus Társasága visszaállításának második centenáriumára. A rendet VII. Piusz pápa állította vissza 1814-ben „Sollicitudo omnium ecclesiarum” k. bullájával.

A Civiltà Cattolica olasz jezsuita folyóirat most megjelenő számában P. Benjamín González Buelta emlékezik egy tanulmánnyal, melynek címe: „A Jézus Társasága visszaállításának bölcseleti olvasata.” (A SIR olasz katolikus hírügynökség összefoglalója alapján készült ez az ismertetés.)

A jezsuita rendet XIV. Kelemen pápa oszlatta fel 1773-ban. A szerző bölcseleti olvasatát adja annak, amit a rend közel negyven évig tartó feloszlatása jelentett a szerzetesek számára. Azokat az éveket nem lehet megmagyarázni egyszerűen az igazságosság, a panaszkodás és a veszteség nyelvezetével. Ez nem tartaná tiszteletben Isten működését, továbbá azt a sugallatot és újdonságot sem, amelyet az Úr felkínál nekünk minden megnyeséssel.

González atya szavai szerint ma is a metszés idejét éljük. Innen ered a kérdés hogyan nézzünk szembe kreatív módon a hit szolgálatát érintő kihívásokkal, és hogyan terjesszük az igazságot olyan kulturális környezetben, amely globalizálja a csábításokat és a felületességet. A kulcskifejezések tehát a kreativitás és a hűség. A jezsuita rend feloszlatása és visszaállítása nagy példát szolgáltat arra, hogy a hűség alkotószellemében vállalni tudjuk a megnyesettség jelenlegi időszakát személyes és intézményes szinten. Mindezt a mai valóság egzisztenciális határvonalain, amelyben Isten népe mellett vagyunk, mely népet még kegyetlenebbül megnyesték, mint minket, amely megcsonkítva és feltámadva halad előre, amint az Jézussal történt.

A feloszlatás és a visszaállítás kegyelmi adományaink középpontjába állítanak bennünket – írja González atya a Civiltà Cattolica jezsuita lelkiségi-kulturális folyóiratban. Ez a karizma egyidejűleg bensőséges és történelmi, teremtő és húsvéti jellegű, hűség a pápához és hűség Isten országa jövőjéhez. A tanulmány írója elismeri, hogy a rend feloszlatása megszakította a kétségkívül színvonalas kulturális, nevelői és lelkipásztori tevékenységet, ugyanakkor megszüntette a gőg és fensőbb rendűség kifejeződéseit is.

A jezsuitáknak el kellett viselniük a kifosztottságot, sokan meghaltak vagy eszüket veszítették a kegyetlen börtönökben, ám engedelmességük általános csodálatot váltott ki. Sárba taposva, társadalmilag megsemmisítve és vallási szempontból is elítélve, leszállva a halálba, a Társaság találkozott az Atyával, aki befogad minden áldozatot és fájdalma Isten fájdalmává alakult át, aki a Szeretet.

A Szeretet pedig átalakítja a fájdalmat és a halálból új élet születik. A rend visszaállításának előkészítése a csöndhöz való hűség és a szentignáci karizma jegyében történt és a Társaság szíve megtisztulva került ki az eseményekből.

A Társaság nagy személyiségeket formált, akik a Zsinat előkészítői voltak. González atya megfogalmazása szerint „a történelemben Isten csöndjének ideje, amikor győz a rossz és Isten látszólag tétlen, miközben a hóhérok ünnepelnek, a szolga pedig ajkát harapdálja, valójában az új kihordásának ideje, melynek fejlődését Isten diszkréciója védelmezi az ellenségektől” – írja a Civiltà Cattolica c. jezsuita folyóiratban P. González Buelta.

(ik)