A pápa interjút adott az argentin El Clarín napilapnak: az emberiség öngyilkosságot követ el, ha kizsákmányolja a természetet

500 nappal pápasága megkezdése után az El Clarín argentin napilap heti melléklete („Viva”) közzétette a Ferenc pápával készített interjú első részleteit. Nagyon sok témát érintenek a beszélgetésben, a pápa gyerekkori élményeitől kezdve az olyan sürgető kérdésekig, mint a bevándorlás, a környezetvédelem, vagy az emberi élet értelme.

Sokan büszkélkednek azzal, hogy kikutatták a boldogság titkát, amely konkrétan gyakran az egészség, a szeretet, a pénz vagy a hatalom mértékével egyenesen arányos. Ferenc pápa, mint mindig ebben a kérdésben is lefegyverzően egyszerű álláspontot képvisel. Egy római mondást idéz: Campa e lascia campà’, ami annyit tesz: Élni és élni hagyni. Ez az első lépés a békéhez és a boldogsághoz – mondja a pápa.

Az interjúban elénk tárul az immár jól ismert személyiség néhány új vonása, akinek szíve mindig tárva nyitva áll az emberek reményei és fájdalmai előtt. Gyermekkori emlékeiből válogatva Bergoglio pápa felidézi, mennyire szerette azt a mosónőt, aki édesanyjának segített a házi munkánkban, és akinek halálos ágyánál felnőtt papként ott állhatott. Ekkor kapta tőle azt a medált, amit ma is minden este lefekvéskor és a reggeli ébredéskor megcsókol. Boldogan, mosolyogva halt meg, a munka méltóságával – emlékszik vissza Ferenc pápa, aki mindig őszintén csodálja az egyszerű embereket.

A Bergoglio-ház kapuján kilépve aztán a nemzetközi világ színterére lépünk, amely gyakran fukarkodik a nagylelkűséggel a rászorulók irányában, akik a nehézségek elől menekülve kérnek befogadást. Európa fél – jegyzi meg a pápa – a bevándorlástól, ugyanakkor dicséretes a svéd példa: a nem egészen 10 millió lakosú Svédország ugyanis 800 ezer bevándorlónak biztosított helyet.

A Szentatya nem feledkezik meg arról a közönyös, vagy érdek vezérelte rombolásról sem, amellyel a világ számos részén elpazarolják az Istentől kapott javakat: Amikor például ásványi anyagokat akarnak kitermelni és olyan bányászati megoldást választanak, amelyik többet termel, de közben nem törődnek azzal, hogy beszennyezik a vizet, rombolják a természetet. „Azt gondolom, hogy ezt a kérdést nem teszik föl maguknak: az emberiség nem rohan öngyilkosságba, amikor korlátok nélkül és zsarnoki módon használja a természetet?”

Ez a kérdés a kollektív lelkiismerethez szól.

Az argentin újságíró ezután arról faggatja Bergoglio pápát, hogyan látja magát, mint lehetséges béke Nobel-díjast. Erre is lefegyverző őszinteséggel válaszol: sosem gondolt volna erre, mivel távol áll tőle minden díj és doktorátus utáni vágy. Sokkal közelebb áll hozzá a pampák népének ősi kultúrája, amelyet Ricardo Güiraldes író-költő beszél el mesterien a „Don Segundo Sombra” című művében.

Őt idézi Ferenc pápa, amikor azt mondja: a főszereplő a történetben visszatekint saját életére. Fiatalként olyan volt, mint egy rettenthetetlen kőszikla, amely mindent előre vitt. Felnőttként olyan lett, mint a folyó, amelyik előre halad. Öregségében pedig lassú mozgásban érzi magát. „Én ezt a jelzőt venném át az írótól: nyugodt. Annak a képessége, hogy jóakaratúan és alázattal, az élet nyugalmával mozogjunk”.


(gá)