2014-07-22 11:28:50

Bagdad: muzulmánok szolidaritásukról biztosították a keresztényeket


Bagdadi muzulmánok egy csoportja július 20-án este, a vasárnapi szentmise után összegyűlt a Szent György káld templom előtt, hogy elítélje a moszuli keresztény közösség ellen elkövetett támadásokat, és szolidaritásáról biztosítsa a fenyegetett közösséget. Néhányan feliratot tartottak maguk előtt: „irakivagyok, keresztény vagyok”.

Mint ismeretes, az elmúlt napokban az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) fegyveresei az összes keresztényt elűzték Moszulból, ahol jelenlétük mintegy 1700 évre tekinthet vissza.
A káld hívek a szentmise után csatlakoztak a templom előtt összegyűlt muzulmánokhoz és közösen elénekelték a nemzeti himnuszt. Több muzulmán kijelentette: „Otthonom ajtaja nyitva áll keresztény testvérem előtt”.

Louis Mar Sako, bagdadi káld pátriárka köszönetét fejezte ki a muzulmán csoportnak: „Ez az összejövetel remény egy új Irak számára. Mindenekelőtt a fiatalokra gondolok, akiknek feladatuk és kötelességük, hogy megváltoztassák a helyzetet” – nyilatkozta a főpásztor.

A káld egyházi vezető szerint „szégyenletes bűntény, hogy ártatlan embereket elűznek otthonukból és elkobozzák vagyonukat, pusztán azért, mert ’mások’, vagyis keresztények. Az egész világnak tiltakoznia kell ezek ellen a gyalázatos tettek ellen”. Hozzátette: „mi, keresztények, szeretjük a muzulmánokat, testvéreinknek tekintjük őket; nekik is ezt kell tenniük. Mindnyájan egyenlő méltósággal rendelkezünk, ugyanannak az országnak az állampolgárai vagyunk. Egyesülnünk kell egy új Irak létrehozására. Hála nektek, van még remény”.

A spontán szolidaritási találkozó végén a keresztények elimádkozták a Miatyánkot, a muzulmánok pedig a Korán első szúráját, a Fatihát, amely a muzulmán hitvallás összfoglalata.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.