2014-07-14 15:11:55

A pápa videó-üzenetben köszöntötte a római Gemelli klinika betegeit és dolgozóit


„Tanúskodjatok arról, hogy csak Isten a ti erőtök” – erre buzdította Ferenc pápa a Gemelli kórház betegeit és az ott dolgozó orvosokat és egészségügyi alkalmazottakat videó-üzenetében, amelyet a június 27-re tervezett látogatás elmaradása miatt küldött. A betegek tanúskodhatnak arról, hogy az élet értékes java az evangélium, nem pedig a pénz vagy a hatalom.

A keresztény számára a nyaralás a pihenés ideje, egyben pedig alkalom arra, hogy hosszabb időt töltsön Jézus társaságában, például úgy, hogy újraolvassa az evangélium egyes lapjait. Ebből a megállapításból indul ki a pápai üzenet, amely az idősek és a betegek helyzetével foglalkozik. Ők ugyanis a nagyvárosokban jobban magukra maradnak és nehezebben jutnak hozzá egyes szolgáltatásokhoz. Így a pihenés ideje egyben olyan életszakasszá válik, amelyben a nehézségek felerősödnek.

A Szentatya köszönti a fennállása 50. évfordulóját ünneplő egészségügyi intézmény közösségét, akiket június 27-én tervezett fölkeresni, de egy kisebb rosszullét miatt törölni kellett a látogatást. A betegeket arra buzdítja a pápa, hogy imádkozzanak, hiszen Isten az egyedüli erőnk. Az ápolásra szoruló ember jobban megéli a test törékenységét, ezért hiteles tanúságot tehet arról, hogy az élet értékes java az evangélium, az Atya irgalmas szeretete, nem pedig a pénz vagy a hatalom. Akármennyire is fontos lehet egy ember a világ szemében, egyetlen nappal sem toldhatja meg saját életét – üzeni még Ferenc pápa.


(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.