„A kicsinyeknek jelentetted ki…” P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése az évközi 14. vasárnapra

Jézusnak az Atyához intézett hálaadását Lukács (10, 21) így vezeti be: „Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt…” Ezért az írásértelmezők „Hymnus jubilationis”-nak, az „ujjongás himnuszának” is nevezik e „jánosi” csengésű szakaszt. Már a szinoptikus evangéliumokban is többször találkozunk olyan mozzanatokkal, amikor világosan kifejezésre jut a Názáreti próféta, a Fiú egyedülálló bensőséges kapcsolata az Atyával; ez a jelleg aztán a későbbi János-evangéliumban teológiai megfogalmazást kap.

Egyedül a Fiú, aki öröktől fogva az Atya kebelén volt, ismeri a szentháromságos Isten misztériumát. Itt emlékezzünk a János-evangélium prológusára: „Istent sohasem látta senki. Az egyszülött (Fiú) Isten, aki az Atya kebelén nyugszik, Ő nyilatkoztatta ki.” Azok a „kicsinyek” ismerik meg Isten misztériumát, akiknek a Fiú kinyilatkoztatja. Ezek nem a beképzelt bölcsek, nem is a büszke teológusok, hanem az alázatosak, akik kitárulnak Jézus Szentlelkének.

Ezért a szelíd és alázatos szívű Jézushoz kell fohászkodnunk, hogy alakítsa öntelt szívünket alázatossá, hogy - a lélekben szegények társaságában - behatolhassunk az isteni Élet mélységeibe. Ilyen szegény és alázatos volt Jézus édesanyja, Mária, aki hitt az égi üzenetnek, bár nem értette, amit a Mindenható benne és általa művelt. Mária is lassan-lassan hatolt be Fia világába és az isteni üdvösségtervbe: az alázatos hit nyitotta meg szívét a Szentlélek ajándékának.

Ez a Lélek ma is működik az Egyházban, minden megkereszteltben, sőt még az Egyházhoz nem tartozó, az igazságot őszintén kereső emberekben is. Ez a Lélek segít megérteni az Írásokat, Jézus tetteinek és tanításának mély értelmét: bevezet bennünket a Szeretet-Isten felfoghatatlan misztériumába, minthogy szívünkbe árasztja a szeretetet. Mert Szent Ágoston szerint a szeretet az a szem, amellyel „megláthatjuk”, megtapasztalhatjuk a láthatatlan Istent, aki Szeretet.

Az egyházatyák szerint: „gratia est semen gloriae”, a kegyelem a leendő dicsőség magva. Már a megkezdett örök életet éljük, mivel megkaptuk az istengyermekség kegyelmét. Jézus elsősorban nem új eszmét, nem is etikát, evilági bölcsességet hozott, hanem önmagában hozott el minden újdonságot Isten belső mélységeiből és gazdagságából. Csak a kicsinyek és alázatosak képesek hittel megnyílni Isten ajándékának, aki mindig adni akarja önmagát, szeretetét – a mi befogadóképességünk mértéke szerint.
Minden kegyelem – ajándék. „Isten ingyen adja azt, amit ad; azt is Ő adja, amit kér; és sokszorosan adja vissza, amit tőlünk kap.” (Maurice Zundel, svájci pap)


(Mt 11, 15-30)