2014-07-03 15:16:22

Jóváhagyták az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének statútumait


A Kléruskongregáció 2014. június 13-án jogi elismerésben részesítette az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségét (Aie). Az Egyházi Törvénykönyv 322. kánonjának első paragrafusa szerint, amely megállapítja, hogy a krisztushívők magántársulása jogi személyiséget nyerhet, jóváhagyta a szövetség statútumait. A szövetség, mint hívek nemzetközi magántársulása, a 116. kánon második paragrafusa szerint rendelkezik a törvénykönyv által meghatározott összes joggal és kötelességgel.

Az 1925-ben született Gabriele Amorth atya, a Szent Pál Társaság tagja kezdeményezte még a nyolcvanas években a szövetség létrehozását. Akkor ugyanis egyre inkább terjedtek az okkult gyakorlatok, és sok hívő fordult ördögűzőkhöz, mivel veszélyben érezte magát. Ekkor érlelődött meg Amorth atyában az a gondolat, hogy szövetségbe tömörítse az ördögűzőket, hogy kicserélhessék tapasztalataikat és ezáltal konkrét, hatékony segítséget tudjanak nyújtani a hozzájuk fordulóknak. Így született meg 1991. szeptember 4-én az exorcisták olasz szövetsége, amely később nemzetközivé bővült.

Az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke, Francesco Bamonte atya, a Mária Szeplőtelen Szíve Szolgái kongregáció tagja megállapította: „A szövetség szentszéki jóváhagyása nemcsak a tagok, hanem az egész egyház számára örömet jelent”. Isten néhány papot arra hív meg, hogy teljesítse az exorcizmus és a megszabadítás értékes szolgálatát. Az az ördögűzők feladata, hogy alázattal, hittel és szeretettel kísérjék azokat a személyeket, akiknek különleges spirituális és lelkipásztori figyelemre van szükségük. Támogassák és bátorítsák őket a megszabadulás útján és élesszék fel bennük a reményt.

Bamonte atya reményének adott hangot, hogy minden pap tudatára ébred ennek a drámai valóságnak, amelyről gyakran nem vesznek tudomást, vagy nem értékelik megfelelő módon. Az exorcizmus is a szeretet egyik formája, amely a szenvedő személyek javát szolgálja; minden bizonnyal a testi és lelki irgalmasság művei közé tartozik – mondta az Ördögűzők Nemzetközi Szövetségének elnöke. Ma a szervezet 250 ördögűzője 30 nemzetet képvisel – olvassuk az „Osservatore Romano” c. vatikáni napilap július 2-án megjelent cikkében.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.