2014-06-30 15:41:48

Az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) Elnökségének közleménye a szíriai keresztre feszítésekről


Erdő Péter bíboros, a CCEE elnöke, valamint Angelo Bagnasco genovai bíboros érsek, a CCEE egyik elnökhelyettese aláírásával jelent meg június 30-án, hétfőn a közlemény, amely erőteljesen elítéli a keresztre feszítéseket.

Az Európai Püspökök Konferenciája Tanácsának elnöksége értesült arról, hogy a szíriai Deir Hafer központjában embereket keresztre feszítettek. Ez megelőzte szíriai és iraki területeken az Iszlám Kalifátus kihirdetését az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) ellenőrzése alatt. A CCEE Elnöksége erőteljes felháborodását fejezi ki, és határozottan elítéli az ehhez hasonló cselekedeteket. Ezek a tettek, amelyek a vallást arra használják fel, hogy statáriális eljárásokat igazoljanak, ellenkeznek azokkal a kísérletekkel, amelyek a testvérgyilkos háború által már évek óta sújtott ország megbékélésére irányulnak.

Itt jegyezzük meg, hogy a szélsőséges szunnita szervezet június 29-én, vasárnap jelentette be az Iszlám kalifátus létrehozását, közel száz évvel az utolsó iszlám kalifátus megszűnése után. Az ILIÁ Szíriában és Irak északi területein kívánja létrehozni a kalifátust fegyveres csapatai által.

(vm)








All the contents on this site are copyrighted ©.