„A papi élet öröme és a papi testvériség szépsége” – Ferenc pápa beszéde a cassanoi
egyházmegye papjaihoz
A város püspöki székesegyházában
találkozott a pápa az egyházmegye papjaival. Ferenc pápa a beszédét átadta a papoknak,
helyette azonban közel egy órás beszélgetést folytatott a résztvevőkkel. Rögtönözve
válaszolt a sebtiben megfogalmazott kérdésekre. A papoknak átadott beszédében két
témát érintett a pápa: a papi élet örömét és a papi testvériség szépségét.
Először
a „papi élet örömét osztja meg” a papsággal. „A mindig új meglepetés abban áll, hogy
meghívottak vagyunk, sőt hogy az Úr Jézus meghívottjai vagyunk. Ő pedig a követésére
hív, hogy vele legyünk, hogy menjünk el és vigyük el másokhoz őt, a Szavát és a megbocsátását.
Nincs ennél szebb dolog az ember számára, nem igaz?” –írta a pápa az átadott beszédében.
„Amikor megállunk a tabernákulum előtt egy kis időre, csendben, akkor újból érezzük
Jézus tekintetét rajtunk és ez a tekintet megújít és éltet bennünket.
Biztos,
néha nem könnyű megmaradni az Úr előtt, amikor annyi dolog és annyi személy köt le
minket, amikor érezzük a nehézséget és ráadásul Jézus tekintete nyugtalanít bennünket,
sőt válságot is okoz…! De ez is csak jót tesz nekünk! Az imádság csöndjében Jézus
megmutatja, hogy valóban jó munkásként dolgozunk-e vagy pedig csak „alkalmazottak”
vagyunk. Tudunk-e szeretetének és kegyelmének a „csatornáivá” válni, vagy pedig csak
„képernyők” maradunk, melyek nem segítik az Úrral, a világossággal és az evangélium
erejével való találkozást”.
Második gondolatként Ferenc pápa a papi testvériség
szépségét dicsérte beszédében. Amikor együtt követik az Urat, nem külön – külön,
egyedül, hanem együtt az adományok és a személyiségek gazdag sokféleségében. Éppen
ez gazdagítja a papságot, a származás, a kor, a talentumok sokfélesége. Mindez együtt
közösségben, testvériségben.
De ez sem könnyű, mert mi papok is része vagyunk
a mai szubjektivista kultúrának, mely az egyént egészen a bálványimádásig felmagasztalja.
Továbbá az egyházmegyéinkben is elterjedt egyfajta lelkipásztori individualizmus,
amire a testvériség választásával kell reagálnunk”. A pápa szándékosan használta a
„választás” szót, mert „ez a választás megfelel a valóságnak, annak az ajándéknak,
amit kaptunk, de amit továbbra is hallgatni és művelni kell, Krisztussal közösségben,
a papságban, a püspök körül. Ezt a közösséget apostoli távlatban, missziós stílussal,
testvériséggel és az élet egyszerűségével kell végezni. Erre buzdít Jézus: „Arról
ismernek meg benneteket, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást!”
Végül
egy utolsó dolgot éppen csak megemlít még a pápa a beszédében: „Bíztatlak benneteket,
hogy a családokkal együtt és a családokért dolgozzatok! Ezt most külön kéri tőlünk
az Úr, amikor a családok önmagukban, és mint intézmény is válságban vannak. De éppen
akkor, amikor nehéz idő járja, Isten érezteti velünk az ő közelségét. Majd Ferenc
pápa megköszönte a papság szolgálatát és arra kérte őket, hogy legyenek tanúi és közvetítői
Isten családok melletti közelségének.