2014-06-20 16:37:45

„Mondjunk nemet mindenfajta kábítószerre” - Ferenc pápa beszéde a kábítószer elleni politikákról szervezett nemzetközi konferencia résztvevőihez


A Szentatya római értekezletük befejezése alkalmából fogadta a nagyjelentőségű kérdéssel foglalkozó értekezlet résztvevőit. Mindenekelőtt köszönetet mondott az általuk végzett tevékenységért, amely oly súlyos és összetett problémát jelent a mai kor számára. Annak a reményének adott hangot a pápa, hogy a Rómában töltött napok során elérték az értekezlet elé kitűzött célokat, azaz a drog-ellenes politikák összehangolását, a kérdéssel kapcsolatos információ-cserét és a kábítószer kereskedelem feltartóztatásával kapcsolatos stratégiák továbbfejlesztését.

Ferenc pápa szomorúan állapította meg, hogy a kábítószer fogyasztás szédületes méretekben és formákban tovább terjed, becstelen kereskedelem táplálója, mely átnyúlik az országok és kontinensek határain. Így egyre növekedik a fiatalok és a serdülők elleni fenyegetés. „A jelenséggel szemben szükségét érzem annak, hogy kinyilvánítsam fájdalmamat és aggodalmaimat” – fogalmazott Ferenc pápa, majd ezekkel a gondolatokkal folytatta: „Világosan leszögezem, hogy a kábítószer ellen nem kábítószerrel kell harcolni. A drog rossz, és a rossz dologgal szemben nem lehetünk engedékenyek, nem köthetünk kompromisszumokat. Nem gondolhatjuk azt, hogy a kárt enyhítheti a pszichiátriai gyógyszerek alkalmazása. Ez egyáltalán nem oldja meg a problémát.” Az ún. könnyű drogok”, akár részleges legalizálása is, túl azon, hogy jogilag vitatható, nem hozza meg a várt eredményt.

A helyettesítő kábítószerek nem jelentenek megfelelő terápiát, hanem inkább elkendőzik azt, hogy megadjuk magunkat a jelenséggel szemben. „Szeretném megerősíteni azt, amit már egy másik alkalommal is mondtam – hangsúlyozta a pápa. Azaz nemet kell mondani mindenfajta drogra. Ám ahhoz, hogy ki mondhassuk ezt a nemet, előbb igent kell mondani az életre, a munkára, a több munkalehetőségre. Ha ezek az igenek működnek, akkor nem lesz hely a drog, az alkohol és más függőség számára.”

Ferenc pápa beszédét ezekkel a gondolatokkal zárta:

Jézusi küldetéséhez hűen az egyház elmegy minden olyan helyre, ahol az emberek szenvednek, szomjaznak, éheznek és börtönt viselnek (vö Mt 25,31-46). Nem hagyta sorukra azokat sem, akik a kábítószer örvényébe sodródtak, hanem kreatív szeretettel felkarolta őket. Sok-sok önkéntes és hozzáértő személy kézen fogta őket, hogy ismét felismerjék méltóságukat és segítette őket, hogy életre keltsék magukban a szükséges erőt, azokat a személyes talentumokat, amelyeket a drog eltemetett, de amelyeket nem tudott teljesen kitörölni, mivel Isten minden embert saját képmására és hasonlatosságára teremtett (vö Gen 1,26). Azoknak a fiataloknak a példája, akik meg tudtak szabadulni a drog rabságából és újra építették életüket indítást ad arra, hogy bizalommal tekintsünk előre.

Ferenc pápa végül arra bátorította a kábítószerek elleni politikákról ((Drug Enforcement) tartott nemzetközi konferencia római ülésének résztvevőit, hogy egyre nagyobb reménységgel folytassák értékes tevékenységüket.

(ik)








All the contents on this site are copyrighted ©.