2014-05-31 08:08:28

A kereszténységnek meg kell maradnia ott, ahol gyökerezik – pápai üzenet a Szíriával foglalkozó vatikáni ülésre


A Cor Unum Pápai Tanács pénteken humanitárius találkozót tartott a szíriai válsághelyzetben működő katolikus karitatív szervezetek koordinációjáról. A tanácskozásra Ferenc pápa is eljuttatta üzenetét. Ebben a Szentatya szomorúan állapítja meg, hogy a tavalyi találkozó óta nem oldódott meg, sőt tovább romlott a konfliktus Szíriában. Félő, hogy hozzászokunk a válsághoz, elfeledkezünk az áldozatokról, a szenvedésről, a menekültek ezreiről, köztük a sok gyermekről és idős emberről, akiknek gyakran a háború okozta éhezés és betegségek oltáj ki életét. A közöny globalizációja ellen küzdenünk kell! – figyelmeztet Ferenc pápa.

A katolikus karitatív szervezetek munkájára rendkívül nagy szükség van, melyet a helyi egyházi közösségekkel összhangban kell végezni a háborús áldozatok érdekében, mindenféle etnikai, vallási vagy társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül.

A pénteki tanácskozás célja az is, hogy újból felhívást intézzünk a szíriai konfliktus felelőseihez, a világ intézményeihez és a közvéleményhez. Tisztában vagyunk vele, hogy az emberiség jövőjét csak a békével lehet építeni, és nem a háborúval. A háború pusztít, gyilkol, szegénnyé teszi a népeket és az országokat. A pápa azt kéri minden féltől, hogy a közjót tekintve tegyék lehetővé azonnal a humanitárius segítségnyújtást; mielőbb hallgassanak el a fegyverek és kezdjék meg a tárgyalásokat. Gondoljanak Szíria minden lakójára, különösen a keresztényekre, akiknek a megmaradása a Közel-Keleten nagy aggodalommal tölti el a világegyházat: a kereszténységnek továbbra is élnie kell ott, ahol gyökerezik – írja még üzenetében a pápa.

(gá)








All the contents on this site are copyrighted ©.