Te Deum a Pápai Magyar Intézetben

- Tóth Tamás atya, az intézmény rektorának beszámolója

A Pápai Magyar Intézet május 28-án este tanévvégi hálaadását tartotta Rómában. Ebben az évben a Jézus Társasága, más néven a jezsuita rend központjában a rendalapítónak, Loyolai Szent Ignácnak a szobáit keresték fel, és a hálaadó szentmisét abban a szobából később átalakított kápolnában tartották, ahol a baszk származású szent római évei alatt élt, és ahol 1556. július 31-én az Örökkévalóságba költözött. A résztvevők Ferenc pápa nyomában jártak mostani hálaadásukkal is, hiszen Jorge Mario Bergoglio huszonkét éves korában, 1958-ban lépett be a Jézus Társaságába, és végig különböző feladatkörökben a rendben szolgált, mielőtt 1992-ben püspökké nevezték volna ki.

A hálaadó szentmise főcelebránsa és szónoka a Pápai Magyar Intézetet felügyelő Vigilancia Bizottság elnöke, Szentmártoni Mihály jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem professzora volt, aki homíliájában kiemelte, hogy Szent Ignácról „beszélhetünk mint konvertitáról, mint misztikusról, mint rendalapítóról, mint pszichológusról.” Mégis a legfontosabb támpontunk az lehet, hogy ő „műveiben élő szent.” Szentmártoni atya kiemelte Loyolai Szent Ignác híres felajánló imáját, amelyben felismerhetőek szentignáci lelkiség lényeges elemei. Az ima így hangzik:

Vedd, Uram, és fogadd el teljes szabadságom,
emlékezetem, értelmem és egész akaratom,
mindenem, amim van, és amivel rendelkezem.
Te adtad nekem mindezt.
Neked, Uram, visszaadom.
Minden a Tiéd,
rendelkezzél vele egészen akaratod szerint.
Add nekem szereteted és kegyelmed,
mert ez elég nekem.

A szentmisén jelen voltak a Vigilancia Bizottság tagjai, Kovács Gergely pápai káplán, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, és Melo Lajos domonkos, a Santa Maria Maggiore bazilika magyar gyóntatója. A Tóth Tamás pápai káplán, rektor által vezetett intézménynek ebben az akadémiai évben három végzős növendéke van: Bokor Zoltán (Szombathelyi Egyházmegye) erkölcsteológiát tanult, Felker Zsolt (Veszprémi Főegyházmegye) spiritualitást, Kelemen Imre (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye) pedig liturgikus teológiát; ők hárman abban a megtiszteltetésben is részesültek, hogy a PMI növendékeiként a szerdai általános kihallgatás végén személyesen is köszönthették a Szentatyát. Rajtuk kívül Szakács Tibor Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye) biblikumot tanul, és idén volt két pappá szentelésére készülő diakónus is az intézetben, Lovassy Attila (Váci Egyházmegye), aki patrisztikából készíti elő a doktorátusát, és Vízi János (Egri Főegyházmegye), aki pasztorálteológiát tanul.

Szentmártoni Mihály S.J. homíliája:

IGNÁC – A MŰVEIBEN ÉLŐ SZENT


Szent Ignác nem tartozik a „közkedvelt” szentek közé, pl. úgy, mint Szent Antal, aki az elveszett tárgyak védőszentje, vagy Szent Rita, aki a lehetetlen dolgok szentje. Szent Ignác „komplikált“ szent. Nem könnyű röviden összefoglalni lelki arcélét. Ignácról beszélhetünk mint konvertitáról, mint misztikusról, mint rendalapítóról, mint pszichológusról. Van azonban egy támpont, ahonnan rátekinthetünk Szent Ignác lelkiségére: „Ignác a műveiben élő szent”. Konstitúciói, amit a jezsuita Rendnek szánt, ma több száz Kongregációnak alapszabálya. Szent Ignác másik időtálló műve egy rövid ima, amely immár közkinccsé vált. Ez a híres felajánló ima, amely a latin kezdő szava után a Suscipe néven vált ismertté. Ez az ima adja meg mai hálaadásunk alapmotívumát.

SUSCIPE – FELAJÁNLÓ IMA


Vedd, Uram, és fogadd el teljes szabadságom,
emlékezetem, értelmem és egész akaratom,
mindenem, amim van, és amivel rendelkezem.
Te adtad nekem mindezt.
Neked, Uram, visszaadom.
Minden a Tiéd,
rendelkezzél vele egészen akaratod szerint.
Add nekem szereteted és kegyelmed,
mert ez elég nekem.


Ebben az imában felismerjük a szentignáci lelkiség lényegi elemeit. Három szó vonja magára különösképpen a figyelmünket: vedd, szeretet, gazdag.

1. Vedd. – Ennek a felajánló imának első része néhány érdekességet mutat. Mindenekelőtt felfigyelhetünk arra, hogy Ignác felsorolja mindazt, amit Istennek akar adni: szabadságát, emlékezetét, értelmét, akaratát, végül mindenét, amije van. Talán egyszerűbb lett volna, ha csak annyit mond: „Uram, itt vagyok, neked adom magamat“. Ignác azonban igen jól ismeri az emberi természetet, tudatában van annak, hogy valamit esetleg kifelejthet, vagy visszatarthat magának, ezért gondosan felsorol mindent, amit Istennek szánt


Ugyanerre az elővigyázatosságra utal a másik érdekesség is az imának ebben az első részében, amikor két igét használ: vedd és fogadd. „Venni“, vagy még pontosabban „elvenni“ azt fejezi ki, hogy felhatalmazom a másikat, hogy vegyen el tőlem, bármit, amit akar, olyasmit is, amit talán nem szívesen adnánk. Ezzel szemben a „fogadd“ ige a mi jóakaratunk kifejezése, hogy a másiknak örömmel odaajándékozzunk valamit: „Tessék, fogadd, neked adom, neked ajándékozom“. Az ajándékot nem illik visszautasítani. Egy fontos üzenetet olvashatunk ki ebből a kettős ige-használatból. Készek vagyunk-e mindent odaadni Istennek, vagy vannak dolgok, amelyeket nem szívesen adnánk? A papi életben vannak és lesznek ilyen dolgok és helyzetek, amelyektől nem szívesen szabadulnánk meg, pl. egy plébániától, ahol jól éreztük magunkat, mert az emberek szerettek bennünket. Segítségünkre siet a felajánlás megindokolása: hiszen minden a Tiéd, mindent Tőled kaptam, ezért nincs jogom visszatartani magamnak semmit.


2. Szeretet. – A felajánló ima második része egy mondatban tömörül, mi több, két szóban: „Add nekem szereteted és kegyelmed“. Érdekes ez az ellentét az ima első és második része között. Mivel a szeretetben bizonyos kölcsönösségről van szó, amint ezt maga Szent Ignác mondja a bevezető szavakban, itt mintha megbillent volna ez az egyensúly. Miután felsorolta mi mindent szándékozik adni Istennek a maga részéről, a logikus az lenne, hogy hasonló módon felsorolja azt is, mit szeretne ezért kapni cserébe, pl. a Szentlélek ajándékait: bölcsességet, nagylelkűséget, belső szabadságot, erőt, bátorságot. Ehelyett csak a szeretetet és a kegyelmet kéri. Ezt sem olyan értelemben kéri, hogy ő szerethesse Istent, hanem, hogy tudja, hogy őt szereti az Isten. Ez az első lépés a misztikus lelkiség felé, azaz az a meggyőződés, hogy szeret az Isten. Ez a kereszténységnek a lényege: Isten szeretete kiáradt a világra. Ez ennek az imának tartós üzenete: merjük rábízni magunkat Istenre, mert bárhová is sodor bennünket az élet, Isten szeretete ott is ölel bennünket.


3. Gazdag. – Az ima harmadik része is érdekességeket tartalmaz. Sajnos, a magyar fordításból kimaradt egy szó, amely viszont jelentős részét képezi az imának. A latin szöveg így mondja: „Et dives sum satis“, ami magyarul azt jelenti, hogy „igen gazdag vagyok“, mármint a ha megkapom a szeretetet és a kegyelmet. Majdnem úgy mondanánk, „dúsgazdag vagyok“, mert többet kaptam, mint amennyit adtam. Ezt a mostani fordítás nem fejezi ki. Az „ez elég nekem“ inkább arra utal, hogy meg vagyok elégedve a cserével, de nem tűnik ki, hogy ezért boldog is lennék. Pedig itt is fontos mozzanatról van szó: mi mindig többet kapunk Istentől, mint amennyit kérünk, vagy várni mernénk. Isten ajándéka mindig felülmúlja azt, amit mi adtunk neki. Isten felértékeli a mi kis ajándékainkat, ezért nem kell félnünk attól, hogy bármi is elveszik abból, amit Istennek adunk, legyen ez idő, fáradság, lemondás vagy áldozat. Hálaadásunkat fejezzük ki ezzel a felajánló imával:


Vedd, Uram, és fogadd el teljes szabadságom,
emlékezetem, értelmem és egész akaratom,
mindenem, amim van, és amivel rendelkezem.
Te adtad nekem mindezt.
Neked, Uram, visszaadom.
Minden a Tiéd,
rendelkezzél vele egészen akaratod szerint.
Add nekem szereteted és kegyelmed,
mert ez elég nekem.

PMI, (Camere di S. Ignazio), Róma, 2014. május 28.