Sietve haladjunk együtt az újra megtalált teljes szeretetközösség áldott napja felé – a pápa beszéde a vasárnap esti ökumenikus szertartáson a Szent Sír bazilikában

Ebben a bazilikában, amelyre minden keresztény nagy tisztelettel tekint, eléri csúcspontját a zarándoklat, amelyet Krisztusban szeretett testvéremmel, Bartolomeosz pátriárkával együtt végzek – kezdte beszédét Ferenc pápa. Elődeink, VI. Pál és Athenagorasz pátriárka nyomán tesszük ezt, akik bátorsággal és a Szentléleknek engedelmesen 50 évvel ezelőtt Jeruzsálem Szent Városában történelmi találkozónak adtak helyet Róma püspöke és Konstantinápoly pátriárkája között. A pápa köszönetet mondott Teofil jeruzsálemi görög-ortodox pátriárkának, hogy lehetővé tette ezt az alkalmat és, hogy kedves szavakkal fordult hozzájuk.

Rendkívüli kegyelem itt lenni az imában egyesülve – állapította meg a Szentatya. Az üres sír, az új sírbolt, ahová arimateai József elhelyezte Jézus testét az a hely, ahonnan elindul a Feltámadás hírül adása: „Ne féljetek! Tudom, Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Föltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol nyugodott. Most siessetek és vigyétek hírül tanítványainak: Föltámadt halottaiból. (Mt 28, 5-7) Ez a hír, amelyet megerősítenek azok tanúságtételei, akiknek megjelent a Feltámadt Úr, a keresztény üzenet középpontja, amelyet nemzedékről nemzedékre hűségesen továbbadtak, ahogy Pál apostol tanúsítja: „Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt bűneinkért, amint az Írás is mondja. Eltemették és harmadnapon föltámadt.” (1Kor 15,3-4) A hit alapja egyesít bennünket, amelynek köszönhetően közösen valljuk, hogy Jézus Krisztus, az Atya egyszülött Fia és a mi egyetlen Urunk, „szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül.” (Apostoli Hitvallás) Mindannyian, minden Krisztusban megkeresztelt, spirituálisan ebből a sírból támadt fel, mivel a keresztségben mindannyian az egész teremtett világ Elsőszülöttével egybenőttünk, vele együtt a halálba temetkeztünk, hogy amint Ő feltámadt, úgy mi is új életet éljünk. (vö. Róm 6,4)

Fogadjuk be ennek a pillanatnak a különleges kegyelmét. Álljunk meg tisztelettel elmélyedve az üres sír előtt, hogy újra felfedezzük keresztény hivatásunk nagyságát: a feltámadás és nem a halál fiai vagyunk. Tanuljuk meg életünket, egyházaink és az egész világ gyötrelmeit ebből a helyből, Húsvét reggelének fényéből kiindulva élni. Minden sebet, minden szenvedést felvállalt a Jó Pásztor, aki önmagát adta és áldozatával megnyitotta az örök élet útját számunkra. Nyílt sebei jelentik a rést, amelyen keresztül visszaárad a világra irgalmasságának özöne. Ne hagyjuk, hogy elrabolják reményünk alapját! – buzdított a pápa. Ne fosszuk meg a világot a Feltámadás jó hírétől! És ne legyünk süketek az egységre szólító erős felhívásra, amely éppen erről a helyről hangzik fel a Feltámadt Úrtól, aki mindannyiunkat „testvéreimnek” nevez. (vö Mt 28,10; Jn 20,17)

Természetesen nem tagadhatjuk a megosztottságot, amely még mindig létezik közöttünk, Jézus tanítványai között: ez a szent hely még nagyobb szenvedéssel emlékeztet erre a drámára. Mégis a pápa és a pátriárka 50 évvel ezelőtti ölelése után ismerjük fel hálával és megújult ámulattal, hogy a Szentlélek indítására hogyan vált lehetségessé igazán jelentős lépéseket tenni az egység felé. Legyünk tudatában, hogy még egy másik út előttünk áll a teljes szeretetközösség eléréséhez, amely az Eucharisztia asztalában való közös részesedésben jut kifejeződésre, amelyre égetően vágyunk. A nézetkülönbségek azonban ne ijesszenek meg bennünket és ne bénítsák meg utunkat. Higgyük, hogy amint elmozdítható volt a sírt elzáró kő, úgy az akadályok is elmozdíthatók, amelyek egyelőre gátolják a teljes szeretetközösséget közöttünk. A feltámadás kegyelme ez, amelybe ma már belekóstolhatunk. Minden alkalommal, amikor kérjük a megbocsátást egymás számára a más keresztények ellen elkövetett bűnökért; és minden alkalommal, amikor van bátorságunk ezt a megbocsátást adni és elfogadni, a feltámadás élményét éljük meg! Minden alkalommal, amikor a régi előítéleteken túllépve van bátorságunk előmozdítani új testvéri kapcsolatokat, megvalljuk, hogy Krisztus valóban feltámadt! Minden alkalommal, amikor úgy gondolunk az egyházra, hogy az egységre vonatkozó hivatásából indulunk ki, akkor Húsvét reggelének fénye ragyog fel! Ebben az értelemben megújítom azt a kívánságot, amelyet elődeim már kifejezésre juttattak: tartsuk fenn a párbeszédet minden testvérünkkel Krisztusban, hogy megtaláljuk annak módját, hogy Róma püspöke úgy gyakorolhassa szolgálatát küldetésének megfelelően, hogy megnyíljon egy új helyzet felé és, hogy a jelenlegi kontextusban a szeretet és a mindenki által elismert szeretetközösség szolgálata legyen. (vö. II. János Pál Ut unum sint, 95-96)

Míg zarándokként megállunk ezeken a szent helyeken, imával emlékezünk meg az egész közel-keleti régióról, amelyet sajnos nagyon gyakran az erőszak és a konfliktusok jellemeznek. Ne feledkezzünk meg imáinkban sok más emberről, akik a Föld különböző részein szenvednek a háború, a szegénység, az éhezés miatt, ahogy számos keresztény, akiket a Feltámadt Úrba vetett hitük miatt üldöznek. Amikor a különböző felekezetű keresztények együtt, egymás mellett szenvednek, és testvéri szeretettel segítik egymást, megvalósul a szenvedés, a vér ökumenizmusa, amely különleges hatékonysággal bír nemcsak arra a környezetre, amelyben megtörténik, hanem a szentek szeretetközössége miatt az egész egyházra is. Azok, akik a hit elleni gyűlöletből gyilkolnak, üldözik a keresztényeket, nem kérdezik meg őket, hogy ortodoxok vagy katolikusok: keresztények! A keresztény vér ugyanaz! – nyomatékosította Ferenc pápa.

Végül a jelenlevőkhöz fordulva ezt kérte: tegyük félre a múltból örökölt kétségeinket és nyissuk meg szívünket a Szentlélek cselekvése előtt, aki a Szeretet Lelke (vö. Rm 5,5), hogy sietve haladjunk együtt az újra megtalált teljes szeretetközösség áldott napja felé. Ezen az úton támogat bennünket az ima, amellyel Jézus is ebben a Városban szenvedése, halála és feltámadása előtt az Atyához fordult tanítványaiért és ne fáradjunk bele alázatosan magunkévá tenni: „Hogy legyenek mindnyájan egyek … hogy higgyen a világ “ (Jn 17,21). Amikor az egység hiánya pesszimistává, csüggedtté, bizalmatlanná tesz bennünket, siessünk mindannyian Isten Szent Anyjának védőpalástja alá. Amikor a keresztény lélekben spirituális nyugtalanság lakozik, csak Isten Szent Anyjának védőpalástja alatt találunk békét. Ő segítsen bennünket ezen az úton – zárta beszédét Ferenc pápa a Szent Sír bazilikában tartott ökumenikus szertartáson.

(sv)