2014-05-24 13:52:40

A jordániai nuncius: a pápa felélénkíti a keresztények reményét


Jordánia a pápa szentföldi útjának első állomása. Hogyan éli meg a helyi katolikus közösség Ferenc pápa jelenlétét? Giorgio Lingua érsek, jordániai és iraki apostoli nuncius nyilatkozott a Vatikáni Rádiónak.

Nagy lelkesedéssel és büszkeséggel várják a Szentatyát, mindenki aktívan részt vesz a látogatásban. Amióta a hír hivatalossá vált, elkezdődött a szervezés, hogy jelen tudjanak lenni a pápai programon – kezdte válaszát a nuncius. Az ammani szentmise a helyi hívek számára a hála pillanata. Egyébként is naponta követik a pápa tevékenységét a tömegkommunikáció eszközei által. A remény pillanata is ez a szentmise, mert tudják, hogy szükségük van bíztatásra. Nagy ugyanis a kísértés, hogy elhagyják ezt a keresztények számára olyan bizonytalan régiót. Vigaszt is jelent ezért számukra ez az alkalom és egyben ösztönzés, hogy a legjobbat nyújtsák magukból azáltal, hogy itt maradnak.

Nagy várakozás előzi meg Ferenc pápa találkozóját a menekültekkel a Jordán folyó keleti partján található Betániában (Bethany beyond the Jordan). A Szentatya hálát ad mindazoknak, akik befogadják ezeket a testvéreinket. A jordán egyház elsősorban a helyi Caritas-on keresztül, de más szervezetek bevonásával is nagyon sokat tesz ezen a területen. Több mint 300 ezer szíriai menekültet regisztráltak a Caritas irodáiban. Egyben a szenvedők iránti érzékenység gesztusa is ez a találkozó. A menekültek időnként kétségbeejtő körülmények között érkeznek meg, tönkre tett családokkal, mint pl. az árvagyermekek, az özvegyek. Szükségük van arra, hogy valaki melléjük álljon, támogassa őket.

A pápa jordániai látogatására egy kis iraki keresztény csoport is érkezik. Az utazás azonban nem egyszerű. Irakból is követik az eseményeket, remélve, hogy a Szentatya egy nap majd hozzájuk is ellátogat.

Arra vonatkozóan, hogy a keresztények mit várnak és milyen eredményeket remélnek Ferenc pápa látogatásától, a jordániai nuncius hangsúlyozta: azt várják, amit a pápa a Szent Márta-házban tartott szentmisén mondott egy alkalommal. Jézus három kulcsszót hagyott ránk: béke, szeretet, öröm. Itt mindenki békét akar, szeretetet keres és örömben akar élni. Ezt kifejezik majd Ferenc pápának, aki megtapasztalhatja a keresztények örömét – zárta interjúját Giorgio Lingua érsek, jordániai és iraki apostoli nuncius.

(sv)








All the contents on this site are copyrighted ©.